RSS

Spiró György – Fogság

08 jan

Spiró György - FogságSzámomra ez a legjobb történelmi regény, amit eddig olvastam. Rendkívül összetett és részletgazdag, egy kalandos és izgalmas történettel mint vezetőfonal és egészen egyedi főszereplővel, egy igazi egyéniség, akit csak szeretni és csodálni lehet. A főhős filozófiai elmélkedései az író nagyon finom humorával fűszerezve egy mélyen emberi alaphangot adnak, ami végigkíséri az olvasót az első oldaltól kezdve a legutolsó mondatig.

Spiró György ezzel a regénnyel egy nagyszerű utazásra visz bennünket, és utunkon Uri (latin nevén Gaius Theodorus) a szegény zsidó családból származó római polgár, a rossz szemű, fájó hátú, ám de több nyelvet beszélő, olvasásai által rendkívül művelt és nyitott gondolkozású Uri lesz a kísérőnk. Nála jobb társat nem is adhatott mellénk a szerző. Uri fiatal még, amikor  Tiberius császár Rómájában összehoz bennünket az író keze, azon a napon, amikor az apja azt a hírt hozzá a számára, hogy Jeruzsálembe indul.

És elindulunk… a nagy (évekig tartó) utazás a fejlődésregények jellegzetes motívuma, és ez most is így van. A motívumból adódóan Uri két párhuzamos utazáson vesz részt: egy földrajzilag követhető úton megy végig Rómából Jeruzsálemig majd vissza Alexandrián keresztül, és ugyanakkor egy talán sokkal izgalmasabb belső utat is végigjár: mire ismét Rómába ér, már egy teljesen más ember, mint aki onnan elment. És közben végig fogságban van… saját sorsának fogságában. És ez a sors úgy intézi, hogy, miközben átutazza a fél római birodalmat, a kor jelentős politikai eseményeinek forgatagába kerüljön, hogy személyesen találkozzon Pontius Pilatussal és Caligulával, és hogy megtapasztalja  az élet nyers valóját az út porától, a börtön celláján át a fényűző palotákig.

Uri intelligens, nyitott, érdeklődő és szellemes elméje  teszi számára lehetővé, hogy minden új tapasztalatot, amivel az élet szembesíti, legyen az jó vagy rossz, a maga megfelelő értékén tudjon megítélni és befogadni. A rossz élményeket hamar feldolgozza, és nem érzi magát különösebben lesújtva, a jókra pedig egy idő után már csak mérsékelt lelkesedéssel tekint. Urinak nem véletlenül rossz a szeme… Nem a látás, mint fizikai képesség az, ami meghatározó abban, hogy mit és hogyan látunk a világból, az életből, önmagunkból. Uri mindent, ami ilyen értelemben fontos, nagyon jól lát, képes behatolni a dolgok lényegéhez sőt, mire hazatér, hihetetlen pontossággal előrelátja az események menetét és azok következményeit.

Az Alexandriai világítórony

Az Alexandriai világítórony

A regény történelmi háttere, mint említettem, nagyon pontosan és részletesen került kidolgozásra, és az olyan csemegékre vadászó ínyencek, mint amilyen én is vagyok, komoly tobzódásra számíthatnak: betekintést nyerünk az ismert politikai események hátterében zajló intrikákra, megismerhetjük a kor fontos személyiségeinek magánéletét, egész közelről nézhetünk meg jó néhány ókori építészeti remekművet, tanúi lehetünk annak, hogyan zajlott a mindennapi élet a különböző társadalmi rétegekben, és egész komoly ismereteket gyűjthetünk a római birodalom területén fellelhető több népcsoport vallási szokásaról, a tradíciókról, mítoszok, legendák és babonák jönnek majd szembe, háborúk törnek ki, és hát nem utolsó sorban ott lehetünk a kereszténység első mozzanatainál. Uri pedig végig ott van velünk, magyaráz ha nem értünk valamit, és mindenről elmondja a véleményét, amire nagyon is érdemes odafigyelni, mert ha valaki, hát akkor ő tudja, miről beszél.

Kedvenc idézeteim:

A látott világ ketrece kívül, s gondolatainak tere belül a rabok biztonságérzetével töltötte el: neki is gondja semmire, ellátásáról, védelméről a társak gondoskodni fognak, s úgy látszik még csak erőltetett csevegésbe sem kell bocsátkoznia velük, amitől pedig igen tartott.

A hajóra számtalan tömlő vizet, továbbá szárított fügét. sózott nyers halat, füstölt halat és szárított halat pakoltak az emberek számára […], Vizet visznek a tengeren, és halat visznek a tengerre. Még sincs a Teremtés tökéletesen kitalálva.

– Tudtad, hogy soha nem lehetsz szabad – mondta Uri. Érdemes hát rabságban is élni?
– Nem tudom, uram, mondta a hajcsár, a saját visszaszerzett hangján. – Nem gondolkozik az ember. Él.

Mert hajcsárnak lenni jó. Jobb verni, mint veretni. Mást ütlegelni, az maga a szabadság, uram. Aki nem ezt akarja, és nem akarja eléggé erősen, pár hét alatt megdöglik. A legerősebb ember is elpusztul, ha nem akar hajcsár lenni mindenáron.

Egy hete egyedül volt a börtönben, és nem tudta, hogy a helytartónál fog majd vacsorázni. Most meg itt fekszik az isten háta mögött egy júdeai faluban, aminek még a nevét se tudja, mondta ugyan a púpos hivatalnok, de nem jegyezte meg, és jól tartják, noha főben járó bűnt követett el: eltörte a jármot, és miatta lesz szárazság az idén. A fene se érti ezt az egészet. Olykor összesűrűsödik az idő, máskor meg évekig egy helyben áll vagy alig csordogál. […] Júdeában az elmúlt három hétben összesűrűsödött az idő, vonta le a tanulságot Uri.

Az ember, mint láng, nem rossz. Az ember, mint dolog, nem rossz. Dolgok emberi alakot öltenek, ha akarják. Ilyet sem a görög, sem a római költészetben nem olvasni. Tudott valamit az emberről az, aki ezt leírta. Platón örült volna, ha hallja, netán a filozófiáját felül is vizsgálta volna. Én is lángoló tűz vagyok, gondolta. Ki tudja, miféle dolgok öltöttek emberi alakot bennem.

Újévkor mindenképpen bocsánatot nyernek, amikor, ez Rómában is így van, az emberek a közeli folyó partjára mennek, valamilyen tárgyat belevetnek; arra a tárgyra előző évük minden bűne rátapad, a folyó elviszi magával, és ők, a parton, tisztán állnak immár.
Nem bűnöznek ezek az emberek egyáltalán, gondolta Uri szánakozva, nincs nekik ahhoz sem idejük, sem erejük, sem pénzük, sem képzeletük.

– Sose áruld el, mit tudsz. Azt még kevésbé, mit nem tudsz, mert az már hatalmas tudás, és ezt ők is tudják.

Pompás város Alexandria, igen. S talán nemcsak a tengerpartja meg a klímája miatt. Ez a város a példa, hogy eltérő vallású népek békésen megférnek egymással. Nagy példa, csodálatra méltó példa, és ez az alexandriai szellem egyszer el fog terjedni a világon. Az lesz talán az idők végezete.

Erre jó a költészet, tűnődött Uri. Eszedbe jutnak a soraik, amikor hasonló helyzetbe kerülsz, mint amilyet ők énekeltek meg egykor, és ettől könnyebb lesz a lelked. Ha velük is megesett, akkor rendben van a dolog. Vándorolsz, és ők, akik rég meghaltak, veled vándorolnak.

Annyi az ember élete, hogy megszületik a Túlnanban, egész életében gyalogol és eljut a Via Nomentanára, mindössze másfél mérföldnyire a születése helyétől.

Tatár György filozófus szerint Spiró György kötete „az antikvárius fáradhatatlanul részletező műgondjával megrajzolt világtörténelmi panorámával szolgál, amely azonban olyan kort és olyan helyet választott tárgyául, ahol nemcsak eltérő múltak, hanem éppenséggel a múlthoz való alapvetően eltérő viszonyulások közt támadt apolitikus – és máig fel nem oldott- viszály.” 

Kapcsolódó blogbejegyzéseim:

Spiró György:Fogság (jegyzeteim 1) – Kaiszarea

Spiró György: Fogság (jegyzeteim 2) – Jeruzsálem

Advertisements
 

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: