RSS

Spiró György: Fogság (jegyzeteim 2)

21 jan

A regény második könyve: Júdea

Ebben a részben képzetbeli utazásunkat Uri,a főszereplő kíséretében az ókori Jeruzsálemben folytatjuk.

Jeruzsálem térképe Nagy Heródes idején

„Valahol az oszlopsor közepe táján, jobbra lent híd látszott: a nevezetes viadukt ( Aqueduct a térképen), amely a felsővárost (Upper City a térképen) köti össze a templomtérrel. Uri balra nézett, bámulta a felállványozott Templom (The Temple a térképen) hatalmas épületét.”

A város építészetileg valahogy így nézhetett ki:

Ókori Jeruzsálem (miniatűr)

Az alábbi képen a Templom látszik elől és közvetlenül mellette jobbra az Antónia erőd:

Ókori Jeruzsálem (rekonstrukció)

„Kiértek a palotából…Az erőd harmadik emeletén léptek ki a Templomot körülvevő kettős oszlopsor tetejére. Felnézett az erődre. Négy magas tornyot látott a négy sarkában, a keleti és a déli magasabb volt, mint a másik kettő.”

A legfontosabb épület Jeruzsálemben abban az időben a Nagy Heródes által építtetett Templom. Az azt övező udvaroknak és tereknek is külön jelentőségük és szerepük volt:

A Templom és körülötte az Idegenek udvara

 “Üres térség terült el a Templomtól északra, az Antónia felé, ki volt kövezve, néhány ember kószált benne mindössze. Mi lehet ez? Oldalba bökte a mellette állót, és fejével kérdőn a tér felé intett.
– Az idegeneké – mondta az morcan
Vagyis oda beléphetnek a nem-zsidók, ha meg akarják bámulni a zsidó vallás központi épületét, máshova nem.”

A Templom és körülötte a Nők terme

“Téglalap alakú téren találták magukat, oszlopcsarnokok voltak a falhoz építve jobbról, s bennük alakok mozogtak…Emberek álldogáltak, hajlongtak, imádkoztak, térdepeltek, sétáltak a téren, s köztük nők is. …
– A Nők terme, hallotta a sorból
Szóval csak eddig jöhetnek be a nők, ha zsidók.”

A Templom belső része

“Felmentek a félkörívű lépcsőn, szám szerint tizenötön. Uri felnézett. Irdatlanul magas és széles. kétszárnyú bronzkapu előtt állt, tömör arany-és ezüstveretek díszítették. A kapu egy-egy szárnyába mélyített bronzfogantyúkat négy-négy őr ragadta meg, s kezdte együttes erővel kinyitni.
Ez az a hang! Ez a Templom híres kapuja, amelynek a csikorgása Jerikóig is elhallatszik!”

Kapcsolódó blogbejegyzéseim:

Spiró György: Fogság (jegyzeteim 1) – Kaiszarea

Spiró György: Fogság – a könyvről

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be január 21, 2012 hüvelyk Spiró György

 

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: