RSS

Virginia Woolf: Az évek (karcok és idézetek)

26 jan

Annak ellenére, hogy a könyv összességében csalódás volt számomra, mégis találtam benne olyan részeket, amelyek olvasása igazi élmény volt. Mivel a regényt könyvtárból kölcsönöztem, arra fogom használni ezt a bejegyzést, hogy ezeket a részeket megörökítsem magamnak.

Túlnyomórészt leírásokról van szó:  legtöbbször a várost, Londont, festi meg nekünk az írónő csodálatos képekkel, különböző évszakokban, de néhol előfordul, hogy az angol vidéki tájat is láthatjuk kibontakozni érzékletes soraiból. Szinte minden fejezet egy leírással kezdődik, és általában egy kis részlet ebből több esetben is az adott fejezett motívuma lesz, sőt a végén ismét egy sokkal rövidebb – lehet akár egy sor is – gyönyörű kép zárja az adott részt.

Az utolsó kivételével, minden fejezetnek a címe egy évszám. Saját játéknak kitaláltam, hogy keresek képeket az adott év divatjáról. Ebből készült néhány  kis színes karcom, ezért ahogy a leírásokkal haladunk fejezetről fejezetre, úgy nemcsak a várost, de a karcokon keresztül, az ott élő embereket is azonnal magunk elé idézhetjük.

Első fejezet: 1880

Tavaszi eső

[Első mondat] Bizonytalan tavasz volt. Az időjárás szeszélye szerint kergette felhőit a magasban – most kékség, most bíbor színek.Vidéken a gazdálkodók fejcsóválva néztek szét a birtokukon; Londonban nyíltak-csukódtak az esernyők, már aszerint, ki mikor nézett föl az égre. De mit is lehet várni áprilistól? 

Divat 1880-ban

Divat 1880-ban

Esett az eső. Finom eső, könnyű, permetező szemű – síkos lett tőle a járda. Érdemes-e esernyőt nyitni, kell-e kocsit fogni,, kérdezték az emberek, színházból jövet, és felnéztek a szelíd, tejszerű égre, melyen eltompult a csillagok fénye. Ahol az eső rögökre hull, a földeken és a kertekben, földszag érződött. Emitt egy fűszálra hullt egy megtapadó csepp; ott egy vadvirág kelyhébe, míg szél nem jött, s a kis víz a földre löttyent.

***

Esett Oxfordban. Szelíden hullt az eső, makacsul, kis kluty-kluty hangokkal gurgulázva csorgott le a csatornarácsokon. […] – Jó Isten! Micsoda égszakadás jön holnap – mondta Edward. – Földindulás. – És kinézett az esőbe. Mert még mindig esett.

***

Az eső egész éjjel szüntelenül esett, finom párarétegeket telepített a földekre, glugyogott és kluttyogot a csatornarácsokon. A kertek virágzó orgonáira és aranyesőire hullt. Simaságosan csusszant a könyvtárak ólmos kupoláin, alá s alább, és fröcskölt a vízköpők pofáiból. […] – Ernyőt, kisasszony? – mondta Hiscock, és kínálta Kitty-nek az ernyőt.

***

Bizonytalan nap volt, árnyak húzásaival, hirtelen előtörő napsugarakkal.

***

A sírásók előléptek; a koszorúkat egymásra rendezték; és a nő, aki szélről esetlenkedett, most szépen közelebb ment, nézegette a kártyákat, a neveket rajtuk. A ceremónia megvólt; esett az eső. [Utolsó mondat]

Második fejezet: 1891

Őszi levelek és füst

Divat 1890-ben

Divat 1890-ben

[Első mondat] Fújt Anglia felett az őszi szél. Leveleket tépett a fákról, vörös-sárga foltosan a földre sodorta őket, vagy felemelintette a levegőbe, ahol széles ívben parádézhattak, mielőtt leszálltak.  A városokban rohamokkal ostromolta a sarkokat – a szél emitt egy kalapot kapott le; ott egy fátlylat borított egy no tarkójára.

***

A füst fátyolosan lengett az egyetemi városok tornyai és kupolái felett. Emitt egy vízköpő száját tömte be; ott sárgán málló falakra tapadt.

***

A füst, mely a Peter Streeten sodródott, finom, szürke fátyollá szövődött a házak között.

***

Már elég sötét volt; lámpák égtek; jött az ősz; és ahogy ott ment végig ezen az esőpettyezte, sötét, széles utcán, arcába lengett egy kis füstfelhő; és levelek hulltak. [Utolsó mondat]

Harmadik fejezet: 1907

Nyári holdfény

Divat 1907-ben

Divat 1907-ben

[Első mondat] Teli nyár volt ; és forróak az éjszakák. A hold, ha ráhullt, fehérré tette a vizet, mindegy, mély vagy sekély. De ahol a holdfény szilárd tárgyakra folyt, fényt kölcsönzött nekik, ezüstöt, de hogy még az országutak menti levelek is, úgy látszott, mintha lakkozva lennének.

***

– Csodás éj – mondta a fiatal lány, aholy partnerével ott ment fel a vaslépcsőn. Kezét megpihentette a balusztrádon. Nagyon hidegnek érződött. Felemelte a fejét; a holdat szilánkos sárga fény övezte. Mintha nevetne körötte.

***

A hold, ahogy a felhők most nem takarták, üres tágasságban lebegett, mintha a fény a fellegek nehézkedését felemésztette volna, és teljesen üres síkot hagyott volna így, táncparkettet vígságoknak. Egy darabig töretlen maradt az égbolt foltos villódzása. Aztán szélroham jött; a hold elé egy kis felhő.

***

– A hold – mondta. A hold volt az, ami a leveleket fehérre festette. Mindketten nézték a holdat, mely fehér éremként csillámlott, kifényezve, nagyon rikító élesen, világosan.

Negyedik fejezet: 1908

Márciusi szél

Divat 1908-ban

Divat 1908-ban

 [Első mondat] Március volt, és fújt a szél. De nem “fújt”. Hanem csapkodott, csattogott. Oly kegyetlen volt. Oly elviselhetetlen. Nem csak arcokat sápasztott, orrokat vörösített: szoknyákat cibált; szálfa lábakat tárt, csontváz térdeket, bokákat. … Olyan volt ez a szél, mint a sarló, mely nem hasznosan vágja a rendet; csak rombolva nyiszál, írt, ebben van gyönyörűsége. Egyetlen lökéssel színeket oltott ki… Rothatag leveleket kavart meg ez a szél, méltatlan létezésük maradék lendületét adta; kigúnyolta őket, csúffá tette, holott semmije se volt, amit a csúfság, a gúnytárgy helyére helyezhetne. Hulltak, alá.

***

Por kavarult a kövezeten kinn. S benyomult az ajtórések alatt, az ablakkeretek szegélyei mellett, letelepedett a tálalókra, a komódokra.

***

Hanem valami zaj a hallból – félbeszakította. Érkezett volna valaki? Nem, nem, csak a szél lesz az. A szél ijesztő. Nekinyomakszik a háznak; megragadja jó erősen, aztán szétroppantja. Fent ajtó csapódott… Zsalu verődött oda újra meg újra.

***

Újabb széllökés következett, s betört ablak csörömpölése.

Ötödik fejezet: 1910

[Első mondat] Vidéken egészen szokványos nap volt; kigöngyölődve a napok göngyölegéből, ahogy a zöld narancsszínre vált; az év; fűből aratásra. Nem volt se forró, se hideg, angliai tavasznap, valamelyest barátságos, de a bíbor felhő a domb túlján jelenthetett esőt is. A füveket árnyak barázdálták, aztán napfénycsíkok.

Divat 1910-ben

Divat 1910-ben

Hatodik fejezet: 1911

Divat 1911-ben

Divat 1911-ben

[Első mondat] Felkelt a nap. Lassan emelkedett, fényt szórva szét a láthatáron. De az ég oly messzi volt, oly felhőtlen, időbe telt, hogy fénnyel megtöltődhessék. Igen lassú fokozatokban színeződtek kékre a felhők; erdei fákon levelek villogtak; messzebb lent egy virág világított; állati szemek – tigrisekéi, majmokéi, madarakéi – szikráztak. A tenger, mint egy számlálhatatlanul sokpikkelyű hal, aranyosan sziporkázott. Itt, Franciaország déli vidékén a barázdált szőlősdombok felfogták a fényt; a kicsi fürtök elszíneződtek így sárgára, bíborra; és a nap, mely a zsaluk résein benyomult, megcsíkozta a fehért falakat.

***

A csatornát átszelve a nap hiába verte a s sűrű tengeri köd takaróját. A fény lassan áthatotta a Londoni párát; szobrokra szállt le a Paliamnet Square-en, meg a palotára… Augusztus volt, vakációidő.

***

Egy pillanatig még állt, nézett ki az égett, kiszáradt gyepre. A fű csaknem sárga volt; a szilfák kezdtek barnulni; vörös-fehér tehenek kérődztek a besüppedett sövény túlján, magukba merülve.

***

– Holnap megint nagy lesz a hőség – mondta Peggy. Az ég hibátlanul sima volt; mintha egy itáliai tiszti köpeny megszámlálhatatlanul sok szürkéskék atomjából állt volna; így érte el a láthatárt, ahol tiszta zöld hosszú sávja húzódott. Minden nagyon nyugodalmas volt; nagyon csöndes; nagyon tiszta. Egyetlen felhő sem látszott, és még nem mutatkoztak a csillagok.

Hetedik fejezet: 1913

Havazás januárban

Divat 1913-ban

Divat 1913-ban

[Első mondat] Január volt. Egész nap hó hullt. Az ég úgy terebélyesedett, mint egy szürke lúd két szárnya, melyből tollak potyognak Angliára. Végestelen-végig egyetlen tollhullás kavarulása volt az ég. Utak tűntek földekkel azonosságba; mélyedések teltek ki; a hó eltömte a patakokat, elsötétítette az ablakokat, s beékelte az ajtókat. Halk mormolászás volt a levegőben, gyenge kis ropogásokkal, mint maga az ég is hóvá változna.

***

Még mindig havazott, ahogy az ingatlanügynökségtől a fiatalember megérkezett az Abercorn Terrace megtekintésére. A hó kemény, fehér izással borította a fürdőszoba falait, fénylőn, a zománcos fürdőkád repedéseit előszökkentette, és a falon a foltokat.

***

Martin látta, ahogy a hó a fekete főkötőjére hull, így tűnt el. S fordult el ő.

Nyolcadik fejezet: 1914

Templomórák

Divat 1914-ben

Divat 1914-ben

[Első mondat] Tündöklő tavasz volt; sugárzó fényes a nap. Még mintha a levegő is zirregett volna maga, ahogy a fák koronáit érintgette; vibrált, fodrozódott. A levelek – hegyesek és zöldek. A vidék felett régi templomtornyokból kongott óráról óra; a zajos szerkezetek rozsdálló időt hirdettek, a földek lóherelilásak voltak, a varjak meg úgy röppentek fel mindig, mintha madárijesztők volnának ezek  a harangok. S köröztek; majd letelepedtek a fakoronákra.

***

És Londonban minden templomnak tornya – Mayfairben az elegáns szenteké, Kensingtonba a kopottasabbaké, a City-ben az aggszürkéké – hirdette az órát.  A levegő London felett olyan volt, mint egy dúlt tenger, hangoké, melyeken át körkörösségek hajóztak.

***

Aztán megreszketett a levegő. A nagy óra, a város minden órája, igen, mintha valamennyi összeszedte volna minden erejét, hogy előre jelezzen, zirregve. Majd az ütés. “Egy”, így zengett meg ez. A verebek mind felcsaptak, kuszálva a levegőt… Hogy az óraütés utolsó hullámai is elültek, Martin kilépett a székesegyház előtti  nyílt térre.

***

A szín reggel óta kicsit változott. Órák, távoliak, hármat ütöttek.

***

Ahogy odaértek, a szél egy távoli óra ütéseit hozta. Egy, kettő, három, négy… Ütött, s elhallgatott.

Kilencedik fejezet: 1917

Téli éjszaka

Divat 1917-ben

Divat 1917-ben

[Első mondat] Egy igen hideg téli éj, s oly csöndes, hogy fagyottnak hatott a lég, és mert nem volt hold, üvegnémasággá dermedetten terült el Anglián. Tavacskák s árkok jege beállt; utakon üveges szemek voltak a pocsolyák, s a kövezeten csúszós dudorokat  púpozott a fagy. Sötétség nyomult az ablakoknak, városok alakultak puszta tájjá, körül. Fény sehol, legföljebb  a fényszóró kutatta az eget, aztán megállt, reflektortűnődés valami bodros helyen.

***

Csaknem fekete volt a hideg téli éj. Olyan volt, mintha az ember egy sötétkék kő üregébe pillantana. Itt-ott csillag döfte át a kékséget. S benne a mérhetetlenség és a békesség érzete támadt – mintha valami kiteljesült volna.

Tizedik fejezet: 1918

Háború utáni csend

Divat 1918-ban

Divat 1918-ban

[Első mondat] Ködfátyol borította a novemberi eget; sokszorosan összehajtogatott fátyol, olyan finom szövésű, hogy egy sűrűséget adott. Eső nem esett, de itt-ott a köd nyirokká cseppfolyósodott a felszínen, csúszóssá tette a köveket. S itt-ott egy-egy csepp csüggött alá, mozdulatlan, valami fűszálon vagy egy sövény levelén. Szélcsend volt és nyugalom.

***

A lövegek robajai egyre távolodtak, a szirénák üvöltöttek. A háborúnak vége – mondta Crosbynak valaki, ahogy beállt a fűszeresnél a sorba.  Az ágyúdörej mind távolibb lett, a szirénaüvöltés tartott.

Tizenegyedik fejezet: A jelen.

[Első mondat] Nyári este volt, ment le a nap; kék volt még az ég, aranyfuvatú, mintha vékony fátylat terítettek volna ki rajta, s itt-ott az árnyék messzeségében egy felhősziget úszott. A földeken a fák fejedelmien teleaggatva álltak, számtalan levelük mind aranyban. Birkák és tehenek, gyöngyfehérek és tarka foltosak, hevertek, vagy éppen kérődzve bóklásztak a félig áttetsző füvön. Fényszegély vett körül mindent. Rőtarany pára szállt fel az utak porából. Még a kis pirostégla házak az országutak mentén, ők is porózussá váltak, őket is fény hatotta át, és  a virágok, itt, a kis házak kertjeiben, ezek a pamutrihaszerűen orgonaszínű vagy rózsaszín virágok is áterezve világítottak, minta belső fényük sugározhatna szét.

***

Feljött a nap, és a házal felett az ég maga volt valami rendkívüli szépség, egyszerűség és béke. [A regény utolsó mondata]

Kapcsolódó blogbejegyzéseim:

Virginia Woolf: Az évek (értékelés)

Emlékházak: Virginia Woolf

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be január 26, 2012 hüvelyk Virginia Woolf

 

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: