RSS

Karácsony Benő: Napos oldal

24 Már

Nagyszerű regény magáról az életről, az útkeresésről, illetve az út végén az ember a világban neki szánt helyének a megtalálásáról: “A földön, gondoltam, valószínűleg mindenki számára van egy keskeny gyalogösvény, amely az örömök és megnyugvás eldugott forrásához vezet.”

A főszereplő, Felméri Kázmér, nagyjából egy évtizedes utazása a saját “forrásához” nincs se túldramatizálva, se túlromantikázva; ennek ellenére egyértelmű, hogy nem egy átlagos emberről van szó; az sem véletlen, hogy főhősünk művészlélek (szobrászkodik), és ezért  is másképpen tekint ki a világra. Kázmért nagyjából húszéves kora körül ismerjük meg, és amikor elválunk tőle már a harmincas éveit taposó érett férfi. Nyilván a történet során életének eseményei hatására változáson megy keresztül, de erős és lebilincselő személyiségének fő vonásai már a könyv elején tisztán látszanak. Az összes közül a legszembetűnőbb az, amit már a regény címe is sejtett: mindig, minden körülmények között az élet napos oldalát keresi, ebben hisz, és ezért mindig meg is találja. A fölé magasló árnyakat pedig könnyedén elűzi a derűs, minden sallangtól mentes és elképesztő tisztánlátásra alapuló életfelfogása, amit egy egészséges és nagyon jellegzetes humorral tár elénk. Mindeközben a szerző semmiképpen sem arra törekszik, hogy kioktassa az olvasót, de természetesen Kázmér egy-egy elmés és metsző megjegyzése, sokszor arra késztet bennünket, hogy egy pillanatra félbeszakítsuk az olvasást és elgondolkozzunk. Én mindenesetre, egy életre a szívembe zártam ezt a Felmérit, hiszen erősen emlékeztet nagyapámra, aki szintén hasonlóan viszonyult az élet dolgaihoz, és hát ez az a szereplő típus, amelyikkel szemben a személyes vonatkozások miatt is, én rettenetesen elfogult vagyok, és minden másfajta karakter fölé helyezzem.

A kor, amiben játszódik az 1920-1930-as évek, a helyszín pedig változó és változatos: eleinte egy a Maros partján elhelyezkedő kisvárosban vagyunk. Innen kerülünk a főhősünk szülőfalujába, és – ahogy a későbbiekből ez nyilvánvalóan kitűnik – minden szempontból ez a legfontosabb helyszín a regényben, hiszen a Párizsi és Budapesti „kitérők” után, ide jön haza Kázmér, itt találja meg az út végén a maga helyét. Minden helynek más a hangulata a könyvben, és itt nem feltétlenül a környezetre gondolok, hanem arra az életérzésre, amit Felméri Kázmér sorsán keresztül mi is megtapasztalhatunk. Az összes városi helyszín szürke volt, néha  nyomasztó és lehangoló szemben a faluval, ahol minden tele volt színekkel, hangokkal, valamilyen valódi és ősi erőt hordozó élettel. És ugyan itt is vannak árnyékos oldalak, valahogy mégis az ottani életforma az, amiben Kázmér önmagára talál, és aminek a hangulata úgy belevésődik, hogy a végén óhatatlanul ide kerül vissza. A Jászberényi József által írt utószóban ki van emelve, és én ezzel teljesen egyetértek, hogy nem az a célja Karácsony Benőnek, hogy a falusi életformát, mint olyan önmagában magasztalja, és valamilyen hierarchikus szempontok alapján a városi életforma elé helyezze.  Ez ebben az esetben konkrétan csak az ő szereplőjének jelent minden értelemben „hazatérést”. A városi jelenetek pedig a maguk szürkesége ellenére is számomra teljesen elviselhetők voltak, sőt hála Felméri humoros „felméréseinek” élvezhetők is. Csak éppen tudjuk, érezzük, hogy nem az az igazi.

Legkedvesebb jeleneteim azok, amelyekben a malom körüli mindennapi életet ismerhetjük meg, a háztáji és az oda szegődött állatokkal, illetve a különböző évszakok alatt (szóban) lefestett természettel. Én megértem Felmérit, én is oda vágynék vissza, és igazat adok neki: „Örömre és egyszerűségre születtünk.”

Szerencsém volt egy olyan példányt kihozni a könyvtárból, ami része a 2003-ban megjelentett életmű kiadásnak (Aquincum Kiadó). Ennélfogva  a könyv elején olvashatunk egyfelől az addigi kiadásokról másfelől a mostaninak az alapelveiről, céljáról és a teljes életmű tartalmáról. Az alapelvek közül kiemelném azt, miszerint a jelen kiadásnál az író halála előtt megjelent erdélyi kötetek lettek figyelembe véve, így eredeti helyesírással, teljesen betűhíven ismerhetjük meg a regényt. A kritikai kötet részét képezi továbbá egy rövid biográfia és a már említett Jászberény József által írt utószó, ami segít abban, hogy jobban beazonosítsuk a regény különböző rétegeit és megfejtsük jelentéseit. Számomra különös egybeesés, hogy miközben éppen most olvasom Tamási Áron Ábel trilógiáját, ebben az utószóban egy jelentős részt annak szentel Jászberényi, hogy párhuzamot húzzon a két alkotás között, amelyik szinte egyszerre jelent meg, hasonló mértékben örvendett sikernek és témájában, illetve a főszereplő jellemének és életkörülményeiknek a meghatározásában is erősen közelít egymáshoz.

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be március 24, 2012 hüvelyk Karácsony Benő, Magyar életrajzok/emlékiratok

 

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: