RSS

Kosztolányi Dezső: Édes Anna

25 dec

164444_2

Fülszöveg (a hangoskönyv kiadáshoz): A tökéletes cselédlány története, aki brutális kegyetlenséggel megöli gazdáit, Kosztolányi utolsó s egyben legnagyobb visszhangot kiváltó regénye. Előadja: Kútvölgyi Erzsébet. Teljes szöveg 460 perc.

Értékelésem:

Számomra ez is egy volt a pótolandó kötelezők közül. Amikor ilyesmit olvasok, mindig meg szoktam kérdezni a férjemet – aki velem ellentétben, itt nőtt föl, itt járt iskolába, majd tanított magyar irodalmat – hogy hány évesen, melyik osztályban olvassák a gyerkőcök az adott könyvet. Majd ez alapján próbálom elképzelni, hogy, ha nekem is kötelező olvasmány lett volna, akkor abban a korban én vajon hogyan viszonyultam volna hozzá, mit gondoltam volna róla, élvezet lett volna olvasni vagy kínszenvedés… Érdekes játék egyszerre kétféle módon szemlélni egy könyvet: a mostani és a múltbéli énemmel.
Ez a könyv biztos lekötött volna kamaszként is úgy, ahogy most is. Akkor talán meglepődtem volna a végkifejleten, minden bizonnyal nem számítottam volna arra, hogy a történet ezt a fordulatot veszi; most persze többé-kevésbé gyakorlott olvasóként sejtettem, hogy valami tragikum rejlik benne, meg valahol el is vártam, hogy Anna valahogy, valamilyen végzetes módon meghazudtolja az „Édes” nevet. A szereplők hihetetlenül elevennek hatottak, talán azért is mert hangos könyvben „olvastam” és a felolvasó nagyon jól interpretálta mindegyiket, olyannyira, hogy sokszor majdnem olyan élmény volt hallgatni, mintha egy színházi előadást néztem volna. Ilyen precízen, ilyen erőteljes körvonalakkal megrajzolt karakterekkel ritkán találkoztam eddigi olvasmányaim során. Nem (csak) arról van szó, hogy ezek nagyon jól megalkotott szereplők, hanem, hogy olyan érzést keltettek bennem, mintha egy fénykép sorozatot néztem volna: mindegyik képen a háttérben szintén nagyon elevenen és jól kivehetően végigvonul a kor történelme, az akkori társadalmi berendezkedés minden jellegzetességével és mozzanatával; de az előtérben mintegy ennek a háttérnek a szubsztanciájaként kiemelkednek sokkal élesebben és kirívóbban a regény szereplői. Kiüvöltenek a könyvből, hangosan és egyenesen bele a szemünkbe, a tudatunkba. Én bizony hangosan visszaüvöltöttem Vizyné egyik másik megnyilvánulásán, bár kicsit zavart, hogy nem tudok a szemébe nézni és nem látom, hogy eljut-e a tudatáig, amit mondok neki. A doktort imádtam, minden mondatát (szintén hangosan) helyeseltem. Annát noszogattam volna, hogy legyen bátrabb, határozottabb, ne engedjen, ne… újra és újra, vagy meneküljön, mindegy, csak ne tűrjön, mert azt rossz látni, hallani, tudni… tudatosítani. Ott voltam velük, közöttük, beleszóltam a beszélgetéseikbe, kommentáltam a gondolataikat, vitáztam és érveltem.

Majd a végén Anna belesűrítette mindezt, amit velük együtt átéltem, átgondoltam és átéreztem, egyetlen gesztusba, egy tettbe, ami végül is summázta minden szereplő életét és egyúttal a kor társadalmi konfliktusának a lényegét.

Függöny le, szereplők el. Taps helyett: csend. Talán így tisztán halható mindenki számára Moviszter/Kosztolányi szava:

humanizmus…

irgalmasság…

Advertisements
 
Hozzászólás

Szerző: be december 25, 2012 hüvelyk Kosztolányi Dezső, Magyar szépirodalom/egyéb

 

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: