RSS

Barabás Miklós: Barabás Miklós önéletrajza

26 dec

TN6_0399000193349G

Fülszöveg: Barabás Miklós (1810-1898), a biedermeier első jelentős hazai művészének Önéletrajza kettős értékű. A művész saját kezével írt és többször is gondosan átnézett mű hiteles élettörténetét adja a XIX. század nagy festő-krónikásának, benne a művész őszinte vallomást tesz egyéni küzdelmeiről, tanulmányairól és sikereiről, művészi és művészetpedagógiai szerepléséről, a kor művészeti életéről, művész kortársaihoz fűződő kapcsolatairól, de ennél is értékesebbé teszik életírását a szemtanúk közvetlenségével hitelesen felidézett, becses kortörténeti adatok, amelyek közvetítésével megelevenedik a század hétköznapi élete a maga küzdelmeivel vagy beteljesüléseivel.

Értékelésem: Barabás Miklós kétségtelenül meghatározó figurája a magyar képzőművészetnek, így nyilván nagy érdeklődéssel vettem le a könyvtár polcáról az életrajzát. Hosszú élete volt, egy olyan korban élt, amikor az ország jelentős változásokon ment át, kortársa és portréfestője volt számos fontos XIX. századi személyiségnek, rengeteget utazott, a társadalom minden rétegével érintkezett, és élete utolsó szakaszában közszereplést is vállalt, ezzel hozzájárulva a képzőművészet oktatásának fejlődéséhez.

 Barabás Miklósné (Elefántcsont miniatűr, 1842)

Barabás Miklósné (Elefántcsont miniatűr, 1842)

Ezeket figyelembe véve arra számítottam, hogy egy rendkívül izgalmas olvasmányban lesz részem, mely során nem csak egy tehetséges művész életét ismerhetem meg, de minden bizonnyal a művészetéről, általában a festészetről és különösképpen a miniatűr- és portréfestészetről fogok megtudni nagyon sok új és érdekes dolgot. Hát kissé csalódnom kellett…

Ez az önéletrajz nem más – és számomra sajnálatos módon nem több –, mint Barabás Miklós életútjának a kronológiai, tényszerű, eseményeket és dátumokat felsoroló leírása: mikor, hova ment, ott mit csinált, volt-e rendelése vagy nem, kivel találkozott, kitől tanult, kit festett le, majd tovább másik helyszín, Európa másik városa, de ugyanaz: hol lakott, mit dolgozott, kit ismert stb. Néha felbukkan egy-egy anekdotaszerű történet, ritkán egy-egy olyan rész, amiből kifejthetjük véleményét valakiről, bár összességében kevés véleménynyilvánítást olvashatunk bármivel kapcsolatban is. Nem igazán tudjuk meg, mit gondolt a sorsról, az emberekről, a saját családját elintézi öt sorban (csak mert ez is életének tényeihez tartozott), a festészetről mint művészetről pedig úgyszintén nem sok szót ejt.

Barabás Miklós feleségével és sógornőjével

Barabás Miklós feleségével és sógornőjével

Lehet, hogy ezért éreztem azt néhol, hogy neki ez sokkal inkább volt munka, megélhetés, mint hivatás és szenvedély. Folyton a rendeléseit említi: hogyan szerzett újakat, mennyi pénzt keresett ezekkel, milyen új ismeretségeket kötött ezek által, amelyek újabb megrendeléseket hoztak. Nyilván, imádta, amit csinált, eszébe nem jutott mást csinálni, és amikor már megtehette, akkor volt, hogy el is utasított megkereséseket. Ezenkívül nem csak a mindennapi kenyeret biztosító portréfestészet érdekelte, hanem a tájfestészet is, sőt egy időben az építészetet is tanulmányozta. Csak mivel folyton a portrérendelések kerülnek szóba és ezek jelölik élete különböző stációit, az ember hajlamos azt gondolni, hogy mindegy kit és hogyan és miért, csak hadd fesse le, és kapjon érte pénzt. Még ha így is lett volna, az sem elítélendő, de csak azért hallatszik ez ki olyan „hangosan” az önéletrajzából, mert szinte kizárólag a tényekre koncentrál, azokat szeretné magának és az utókornak megőrizni anélkül, hogy egy bensőségesebb betekintést engedne.
Mindeközben a sorok között szépen kirajzolódik egy kor egész életmódja, a maga jellegzetességeivel, a mindennapokkal és a nagy – legtöbbször szintén csak pár szóban említett – eseményeivel. Ez engem nagyon érdekelt, és részben kárpótolt azért, hogy nem a művészetről és a művek születéséről, a művészi munkáról vagy a mögötte rejlő érzelmekről és gondolatvilágról olvashattam elsősorban.

“Olyan látvány tárult föl előttem, amilyent képzelni sem tudtam. A Vezuv az egész kráter tetejét, mely három miglia, vagyis 3000 öl kerületű volt (s amelyen két nappal ezelőtt még tojást sütöttünk), a levegőbe dobta, és ezen a nagy nyíláson át emelkedett föl egy olyan tűzoszlop, mely körülbelül a Vezuv magasságával egyenlő volt. Ezt a nagyszerű képet leírni vagy lefesteni ki merné? Hol lenne a képen az a lassú, méltóságteljes mozgás és folytonos változás, mely e látvány nagyszerűségét fokozta, és minden percben más és más képet varázsolt elénk.”

A Vezúv Capri szigetéről - 1835

A Vezúv Capri szigetéről
– 1835

„Már a Vöröstoronyi szorosban (ezzel a címmel előbb ott helyben rajz, majd akvarell készül a találkozó élményéből) szembejönnek vele, gyalog és lovon, sok későbbi rajzának és festményének kedves hősei, a vásárba menő vagy a vásárból hazafelé ballagó román falusi emberek.” (Előszó)

A Vöröstoronyi szoros – 1831

A Vöröstoronyi szoros – 1831

Vásárra induló román család (1843-1844)

Vásárra induló román család (1843-1844)

“Azokban az időkben a fényképészet még nem létezvén, a miniatűr-festészetet foglalták le a szerelmesek, különösen a titkos szerelmesek ideáljaik ábrázolására. Ez a festészeti ág tehát jól jövedelmezett, de a szerelmesekre nézve veszedelemmel járt az, hogy ha a képet nem jól őrizték, és valaki meglátta nálok, nehéz volt a képek eredetét indokolni, mert bajos lett volna elhitetni, hogy festett kép birtokában, nem az eredeti személyiség tudatával és beleegyezésével jutott az illető. Most a fényképészet segít rajtok, de egyúttal majdnem meg is semmisítette a miniatűrfestést. Én ég 1847-ben megjövendöltem ezt a fordulatot, ami 1852-ben, mikor Archer a kollódiumot föltalálta, teljesült is. Mivelhogy a találmány útján a fénykép bármilyen számban sokszorosítható, az ideálja képét bárki gyanútlanul megszerezheti.

Miniatűr női arckép

Miniatűr női arckép

“Az erdélyi emlékíró művészek élete nem bővelkedik izgalmas eseményekben. Izgalmas, izgalmasan hétköznapi élet, megfeszített, engedményekkel nehezített művészi munka mellett nem is juthatott volna idejük filmre való kalandra, gesztusra, bűvészmutatványra, annál kevésbé a film visszapergetésére. Életük és munkásságuk legfőbb izgalma és mondanivalója az, hogy egyáltalán művészek lettek, és az, hogy miként váltak művészekké. Nem az elméleti önigazolás, hanem az élethelyzet teremti meg ezt a művészeti önéletíró irodalmat.” (Előszó)

Reklámok
 

Címkék: , ,

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: