RSS

Erki Edit (szerk.): Négyszáz éves kapucíner

26 dec

58455_2.gif

“Az espresso rövidlélegzetű műfaj, nem epika, csak afféle kisplasztika.” (Márai Sándor)

Fülszöveg: A törzsvendég, a hírlapíró, az éjszakai élet bohém művészalakjai, a jólelkű és szigorú pincér, a kávéházi élet számtalan legendás hőse elevenedik meg összeállításunk novelláiban. A kötet szerzői között a magyar irodalom válogatott mestereivel találkozhatunk: Bródy Sándor, Csáth Géza, Füst Milán, Heltai Jenő, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula, Mikszáth Kálmán, Szép Ernő, Zilahy Lajos stb.

Értékelésem: Hogy lehet-e vágyakozni a XXI. század második évtizedében egy lassan több mint száz évvel ezelőtti hangulatra, ami persze néhány évtizedig azért többé-kevésbé változatlan maradt? Nagyon is lehet. Azt mondod, kérlek, hogy nem is ismerem, ott sem voltam? Igaz. Azt vetted a szememre, hogy nem is láttam, hogyan mutatnak a korabeli ruhák kávéházi világításban, hogy sohasem hallottam a saját fülemmel, hogyan szólítják meg a pincért vagy a ruhatáros kisasszonyt, nem éreztem az orrcimpáimban az akkori cigaretták füstjét, mely olyan természetesen keveredett az írók és művészek gondolataival, akik tulajdonképpen ott éltek és alkottak: a kávéházban. Igazad van. Mégis az itt-ott elejtett sorok egy regényben vagy novellában, József Attila képe, ahogy a kávéházi szegleten éppen verset ír saját születésnapjára, nos, ezek mind valamilyen sejtést ébresztettek bennem, hogy ezek a helyek – amilyeneket ma már nem találni – olyan sajátos hangulatba burkolóztak, olyan ízeket és színeket adtak a világnak és benne az embernek, amire igenis, nagyon lehet vágyakozni.

Fejezet címlap

Fejezet címlap

Ez a vágyakozás vitt rá, hogy elolvassam ezt a nagyon jól összeállított kötetet, amiben a magyar írók alkotásaiból szemezgetve olvashatunk a kávéházi életről a boldog békeidőkben, vagy az azután következő időszakban, amikor ennek még mindig komoly kultúrája volt, sőt egyik másik novella még külföldi helyszínekre is elvisz. Tulajdonképpen minden írás az emberekről szól a társadalom minden rétegéből és a pult mindkét oldaláról, akikben az volt a közös, hogy akár egész életük, akár csak egy-egy fontosabb esemény az életükből ebben a kávéház adta sajátos hangulattal rendelkező térben zajlott. Jeleneteket látunk olvasás közben: kedélyesen elsétálunk az Oktogonról az Andrássyra, vagy Berlinből Párizsba, itt egy feketét iszunk, ott egy kapucínert, órák hosszát töltünk az újságokba merülve egy pár virsli és egy bécsi kifli mellett, ha pedig barátok vagy ismerősök ülnek az asztalunkhoz, akkor vitatkozunk nőkről, pénzről, politikáról és művészetről. Kicsit elcsendesedünk, amikor a bájos grófné sétál végig családja kíséretében az asztalok között, vagy amikor Munkácsy pár pillanatra benéz pont ebbe a kávéházba. Csábulunk és csábítunk, kártyán vagy biliárdon eljátsszuk a fél vagyonunkat vagy a legjobb barátunkról kölcsönbe kapott utolsó pár fillért. Borba fojtjuk szerelmi bánatunkat, a pincér vállán sírunk, ha végre megszületett a gyerek, és még egy pohárkával ledöntünk az egészségére. Papírt, tollat és tintát kérünk, mert most kell gyorsan megírnunk egy levelet vagy életünk nagy művének első vagy éppen az olyan sokáig keresett utolsó sorait. Szóval élünk.
És még ha semmink sincs, mégis mindenki számára – legyen az nagyúr, artista vagy kabát tolvaj – mindig van egy kávézó a sarkon. És a vele járó bizonyosság:
“A félelem órája egyformán üt pincérnek, vendégnek. De a mennyei nagy ezüst kávéházban megint úgy találkozunk, mintha nem történt volna semmi. Hozzák a feketekávét meg az írószerszámot. Mindegy, melyik asztalhoz ülök. Jól fognak kiszolgálni.”

Néhány a könyvben megemlített kávéház:

Abbázia
Az Oktogonon álló épület földszintjén lévő kávéházat az egyik legismertebb fővárosi kávés-dinasztia, a Steuer-család tagja, Steuer Gyula 1888-ban alapította, és 25 éven át vezette. Az Abbázia a maga korában a legnagyobb és legfényesebb kávéház volt Budapesten. Óriási belga falitükrök, onix-márvány asztallapok, délszaki növények adták eleganciáját. (Forrás, valamint további információk és képek: http://egykor.hu/budapest-vi–kerulet/abbazia-kavehaz/2579)

Abbázia

Philadelphia
“Délután egy órakor újabb sürgöny érkezett, hogy ne egynegyed ötkor, hanem fél hatkor jöjjek, és ne a Nyújorkba, hanem a budai Filadelfiába.” (Karinthy Frigyes – Barátom, a vállalkozó)
A képen a Philadelphia kávéház , Budapest, I. Alagút u. 3. Tulajdonos: Szabó Sámuel 1920-as 1930- as évek.

Philadelphia

New York
“Huszonhárom éves lehettem, amikor Lengyel Menyhért a Nyehóban (Karinthy nevezte el ekképp a New York kávéházat) így szólt hozzám: – fölfedeztek benneteket, tehát most már biztos lehetsz, hogy nem halsz éhen. – kiderült, hogy az éhenhalás volt élete réme.” (Füst Milán – Emlékezések Nagy Lajosról és körüle)
A képen a New York Palota az 1900-as évek elején. Többet róla itt: http://budapest-anno.blog.hu/2011/06/01/a_new_york_palota_a_20_szazad_elejen.

New York

Hungária és Bristol
“Sohasem lesz belőled úriember, ha még ezt az alkalmat is elszalasztod. A Hungáriába vagy a Bristolba kell menned, hogy észrevegyenek, te is a világon vagy, és a becsület mezején készülsz meghalni.”
A Bristol Budapest ostroma alatt menthetetlenül megsérült, a háború után lebontották. Ma a Marriott helyén állna. A képen a Bristol szálloda és a Hungária szálloda 1922-ből.

Hungária&Bristol

A Nemzeti Kaszinó
A Nemzeti Kaszinó első éveiben elhelyezkedési gondokkal küzdött. A megalakulást követő években, a Vogel-házban működtek, innen 1830-ban költöztek a szintén a Dorottya utcában lévő házba, amelyet a Kereskedők Egyesületétől béreltek. Ekkor vették fel egyébként a Nemzeti Casino nevet, hogy megkülönböztessék magukat az ugyancsak e házban létező Kereskedő Kaszinótól. Majd néhány évig ismét a Vogel- ház adott otthont a kaszinónak, hogy 1859-től elfoglalhassák végleges lakhelyüket, a Hatvani- és a Szép utca sarkán álló, Cziráky-palotát, melyet eleinte béreltek, és csak 1871-ben került a kaszinó tulajdonába. (Forrás: http://epa.oszk.hu).

A Nemzeti Kaszinó Széchenyi idején

Széchenyi céljairól Nemzeti Kaszinó alakuló ülésen így nyilatkozott: „… hogy a Londoni, Párisi, Gráczi, Prágai s több casinok példáján, a mi Hazánkban is legyen egy olyan megkülönböztetettebb díszes összegyülekező hely, melyen főbb és előkelőbb s jobb nevelésűek, eszes, értelmes férfiak a társasági rendek mindenik osztályából egymással vagy barátságos beszélgetés végett találkozzanak, vagy többféle politikai ujságokat, mint amilyeneket rendszerént a kávéházakban találni lehet, s hasznos gazdasági, tudományos, művészi hónapos írásokat olvassanak. Magokat pedig üres óráikban illendően mulathassák, vagy ha történnék, hogy ezutánra több magyar főúri házak az esztendőnek egy részét itten Pesten töltenék, ezek közül azok, akik külön házat nem tartanak, a Casinoban egyúttal kények szerint való vendéglőt is lelhessenek és így azt, amit az életnek gyönyörűbbé tehetésére nézve idegenben bőven feltalálnak, nálunk hazánkban is lassankint mindinkább pótolva leljék s ez által folyvást többen és többen ide szokjanak.” (Forrás: http://epa.oszk.hu)

Belső szoba az egykori Nemzeti Kaszinóban

Részletek a könyvből/idézetek:

“Mi ez az espresso?… Nézzünk körül, feltűnés nélkül, illedelmesen. Kis helyiség, nem bár, nem kocsma, nem is kávézó, nem is az a félhomályos pálinkaszoba, amit a régi Németországban Diele-nek neveztek. Az espresso szolid hely, illedelmes. Legtöbbje nem is mér szeszes italokat, csak feketét, aztán szörpöket, limonádét, meg afféle divatos, vitaminos szörtyögni-valókat, paradicsomlevelet, borsozott paprikalevet. Az espresso, mint látod, rövid tartózkodásra berendezett helyiség: az asztalok kicsinyek, s én, mint kávéházi méretekhez szokott, békebeli kövér ember, félszegen tudok csak elhelyezkedni itt, e liliputi székeken, melyekről mindig lelógok kissé, úgy kell nekem…” (Márai Sándor – Espresso – 1940. február 17.)

“A régi New York, barokk gőgjével, az új magyar irodalom fellegvára volt, Osváttal, felvonóhidakkal, bástyákkal, lándzsás kritikusokkal s a jótékony Gyula főpincérrel, aki felírta a kis „irodalmi imbiszt”, és visszaadott olyan tízesből is, melyet nem nyújtott át fizetéskor a vendég. El tudod képzelni Adyt az espressóban, amint éppen a jövőbe lát és kétségbeesik, vagy Osvátot, amint ítéletet hirdet sarokasztalnál egy kézirat felett, vagy Kosztolányit, amint éppen belép, révedező, zöld pillantással, s keresi Karinthyt, mert eszébe jutott egy kecskerím?…Nem, fiam, mindehhez kávéház kellett. A kávéházban még alkottak, az espressoban már csak beszélgetnek.” (Márai Sándor – Espresso – 1940. február 17.)

“Hogy imádom én a kávéházat! Nincs elegáns szalon, melynek levegője hegyek illata és pincérnője egy márkiné, amely fölérne előttem egy pesti nagy kávéházzal. Félezer emberrel lenni együtt bizalmasan, mindenféle fajtával, mindenféle osztállyal, aki a legbensőbb ügyeit tárgyalja előttem. Egy írónak a pesti kávéház – mennyország. Ebben az iromba városban csak ez az egy intézmény tökéletes, bő kárpótlás azért, hogy nincs úgynevezett „társadalmi életünk”, pénzünk a luxusra és módunk, hogy kényelmes otthonunk legyen.” (Bródy Sándor – Kávéházban)

“Mindig rejtély volt számomra a törzsvendég, az az ember, akinek megjelölt asztala van a kávéházban meg a vendéglőben. Aki mindennap pontosan ugyanabban az órában toppan be ugyanarra a helyre. Aki görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy mindig ugyanaz a pincér szolgálja ki. Ugyanazt az újságot tegye az asztalára, ugyanarra a fogasra akassza a kabátját meg a kalapját. Rejtély számomra az az ember, aki a szórakozást meg a pihenést is munkának nézi, nem éri be egy hivatallal, hanem önként vállal melléje még kettőt-hármat, a kávéházat, a kocsmát, és valamennyit ugyanazzal a szigorú lelkiismeretességgel látja el. Sok mindenféle ambíció fűtött az életben, sok minden akartam lenni, ami nem lettem. Nagyravágyásom sokszor kapott léket. Kudarcaimnak a száma légió. De legvakmerőbb álmodozásomban sem csillant meg az a vágy, hogy törzsvendég legyek.” (Heltai Jenő – Törzsvendég)

“– Ma kuruc verset fogunk írni.
– Tiszta halandzsa, vagy lehet benne szó is?
– Tiszta halandzsa. Műfajszerű.
És már diktálta:

DOBORZA!

Huj, kuszmabég, huj, kereki!
Vatykos csuhászok verek!
Dengelengi!…

Különösen jól sikerült vers volt, tele kurucos tűzzel, régies zamattal. Sajnos, nem emlékszem már az egészre, csak a refrén cseng még a fülembe:

Ne mánd, ne mánd a vereszt!”

(Karinthy Frigyes – Mint vélgaban)

“Micsoda sokoldalúság, áttekintés, fürgeség a mozgásban és fölfogásban s micsoda emberismeret. Hány regényíró van, aki dolgozószobájában felényire sem ismeri az embereket és hány világ körüli utazó, ki negyedennyit se látott a világból. A pincér, noha egy helyben topog egész életében, nem hiába koptatja lábát és cipőjét, messzire eljut, mindig újabb és újabb megismeréshez. Látja, hogy öregszenek meg a fiatal vendégek, hogy hullik ki foguk és hajuk, hogy boronálódnak össze a párok egy üveg pezsgőnél, és hogy válnak szét, hogy jönnek létre a házasságok, és hogy tárgyal a férj egy borús reggelen az ügyvédjével a válásról, sötét kávét rendelve, minden nélkül. Igazi bölcs. Bort hoz a mámornak, s a csömörnek szódabikarbónát.” (Kosztolányi Dezső – Pincér)

“Hogyan szövődnek ezek az érthetetlen, furcsa barátságok vendég és pincér között? Hány ilyen pincér barátom volt a párizsi Fernandtól a Fiume kávéház és az Otthon bölcs Gyulájáig, a New York és a magyar irodalom halhatatlan Gyulájáig, az éjjeli mulató ravasz és furcsa kis Ödönéig! Mennyi okosságot, kedvességet, gyöngédséget kaptam tőlük, mint édes habot és dupla adag cukrot ingyen ráadásnak a feketekávéhoz! Ha az ember vissza tudna emlékezni mindenre! Irigylem azokat az írókat, akik megírják önéletrajzukat. És csodálkozom a könyvükön… ez minden? Ez történt csak velük? Ennyi és nem több? Nem beszélnek azokról az asszonyokról, akik végigmentek az életükön. És nem említik meg azokat a pincéreket, akik tanúi voltak vergődéseiknek és kalandjaiknak, verseik megszületésének, szerelmeiknek, nyomoruknak és dicsőségüknek! És sajnálom azokat, akik sohasem ízlelték ezeknek a rejtélyes barátságoknak a zamatát, és a borravaló tövében nem vették észre az emberi kezet, amelyet megszorítani is lehet.” (Heltai Jenő – Fizetek)

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be december 26, 2012 hüvelyk Magyar novellák

 

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: