RSS

Daniel Arasse: Festménytörténetek

02 dec

Daniel Arasse: FestménytörténetekFülszöveg: A szerző kitűnő előadó, aki izgalmas képzőművészeti elemzéseit élvezetes rádióadásokban tette hozzáférhetővé a nagyközönség számára. Festménytörténetek című sorozata 2003. július 28. és augusztus 29. között hangzott el a France Culture adóján.
Briliáns elemzést ismerhet meg az olvasó például a Mona Lisáról. Ebben a szerző több meglepetéssel szolgál e számtalanszor leírt festmény hátterével kapcsolatban: felhasználva Leonardo da Vinci legközelebbi munkatársának visszaemlékezését és saját felfedezését a kép és a polihisztor festő térképészeti munkájának kapcsolatáról, megismertet bennünket azzal az összetett szimbólumrendszerrel, amellyel a zseniális művész megkomponálta a boldog fiatalasszony képének hátterét. Megtudjuk, hogy a megrendelő nem kapta meg a festményt, mert annyira megtetszett alkotójának, hogy nem tudott megválni tőle.
A legtöbbet elemzett festő Leonardo da Vinci, mintegy főhőse a tanulmánysorozatnak. De sokat megtudunk Tiziano, Raffaelo vagy a későbbiek közül Vermeer, Manet vagy Courbet művészetéről is. Olvasmányos írások ezek, ugyanakkor elmélyült értekezések is egyben a realizmusról, manierizmusról vagy éppen a műalkotások restaurálásáról. A festmények elemzése során Daniel Arasse megtanít bennünket úgy nézni a képeket, hogy varázsuk megelevenedjen és megérintsen.

Értékelésem: Daniel Arasse írásaival legelőször a Festménytalányok című könyvének oldalain találkoztam, és szinte azonnal feltétlen rajongója lettem. Lenyűgözött, hogy úgy tudott nekem – egy abszolút amatőrnek, aki csak nagyon alap képzőművészeti ismeretekkel rendelkezik – beszélni a festményekről (arról, hogyan kell egy festményt nézni és értelmezni), hogy teljesen érthető volt, mi több: izgalmas, szórakoztató és – az én esetemben legalábbis – ösztönző is.

Festménytörténetek című könyve tulajdonképpen egy művészettörténeti rádióban elhangzott előadás-sorozat leirata. A fejezetcímeket végigfutva elsőre úgy tűnhet, hogy ezek között nincs feltétlenül összefüggés, de amikor már belemélyed az ember, akkor igenis felfedezi azt a gondolati vonalat, ami egységessé teszi a könyv egyes részeit. Bármi legyen is egy fejezet fő témája, amit olvasunk valójában nem más, mint az Arasse által közvetített látásmód, a képzőművészeti alkotások befogadásának az elmélete. Azáltal, hogy megismerjük, hogyan alakul ki az a nagyon különleges kapcsolat a művészettörténész és a mű között, ami aztán lehetővé teszi számára az adott mű interpretálását, és ennek a megértésnek a közvetítését mások felé, mi is megtanuljuk, hogy kerülhetünk mi magunk, ha nem is ugyanolyan, de mindenesetre hasonló közelségbe azokkal a festményekkel, melyek hatással vannak ránk.

Arasse több fejezeten át foglalkozik a tér megjelenítésével, különösen a perspektívával, különböző megközelítésekből kiindulva, hiszen szerinte: „Az európai festészetet a XIV. század elejétől a XIX. század végéig jellemzően a természet utánzásának elve határozta meg.” Ezen a témán belül külön részben foglalkozik az angyali üdvözlet motívumát feldolgozó reneszánsz festményekkel, mivel a motívum és a perspektivikus ábrázolásmód elterjedése ugyanabban az időszakban történik. Más fejezetekből megismerhetjük Arasse kedvenc műalkotásait, vagy megtudhatjuk, miért tartja nagyra a maniérizmust (például azért mert a manierizmussal egy időben születik meg a modern művészet elmélet), vagy mi fogta meg Vermeer festészetében, annak ellenére, hogy őt, mint művészettörténész, sokkal inkább az olasz művészek foglalkoztatják. A művészettörténet elméleti hátterébe is komoly betekintést kapunk, amikor az anakronizmusról beszél, mely egyúttal arra is rávilágít, hogy mennyire lényeges a mű befogadásának szempontjából, hogy mikor, hol, milyen körülmények között látjuk, és mennyire ismerjük vagy tudjuk rekonstruálni az eredeti kontextust, amiben létezett. A részletek titokzatos világába is elvezett minket, és olvasó legyen a talpán, aki ezek után még képes lesz úgy festményt nézni, hogy nem reménykedik abban, hogy felfedez egy addig sosem észrevett, vagy egy már ismert, de sosem értelmezett részletet. Innen logikusan eljutunk a restaurálás által felvetett számos kérdést taglaló fejezethez, majd annak a kérdésnek a megvitatása zárja a kötetet, mely azzal foglalkozik, hogy miért nem lehetünk a saját korunk művészettörténészei.

Ez mindenképpen egy referenciakötet, amihez vissza-visszatér az ember, amikor máshol találkozik egy-egy olyan témával, amiről Arasse is írt. A kötet hozza a Typotex kiadótól megszokott magas színvonalat, jó néhány festményreprodukcióval kiegészítve az eredetileg rádióban elhangzott, majd írott formában kiadott szöveget; a név és tárgymutató pedig segíti a későbbi visszakeresést, ezt személyesen is tanúsítom, hiszen nekem folyamatosan kéznél van a könyv szinte minden egyes a festészettel kapcsolatos blogbejegyzés írásnál.

Cikk: Daniel Arasse is egy ilyen bátor és kíváncsi lélek, aki akár egy évtizedet sem sajnál arra, hogy kinyomozza egy-egy kép mondanivalóját, megkeresse a rejtett üzenetet, feltárja a művész igazi motivációját.
Kutatásaihoz persze rengeteg szakirodalmon átrágja magát, megvizsgál minden lehetőséget, hogy aztán végül a kép egyszerű szemlélése során ráébredjen a mögöttes tartalomra.” (
Hegedűs Tamás – “Daniel Arasse: Festménytörténetek”)

Részlet a könyvbőlLeonardo da Vinci perspektívái

A könyv a Google Books-on: Daniel Arasse: Festménytörténetek

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be december 2, 2013 hüvelyk Daniel Arasse, Festészet tényirodalom, Tényirodalom

 

Címkék:

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: