RSS

Füveskönyvek kategória bejegyzései

Füvezzünk Oscar Wilde-al

A XIX. század irodalmi fenegyerekével füvezni (persze csak szépirodalmilag) felejthetetlen élmény; olyasmi, ami után az ember (lánya) azon veszi észre magát, hogy egy Kaláka dal (Kányádi Románc versének feldolgozása) egy bizonyos sorát dúdolgatja magában akárhányszor eszébe jut valami Wilde: “kísértésbe szédítőbe/estem véled szerelembe”.

Az élet titka a művészetAz élet titka a művészet – Oscar Wilde füveskönyvét nem lehet, és szerintem nem is szabad csak egyszer elolvasni. Mert elsőre a vad (wilde) füvek illata úgy behálózza az ember tudatát, hogy semmi mást nem akar csak még szédülni,  még kábulni,  még ámulni,  még örülni… hogy valaki ilyet és így látott a világból és mert a világgal szemben. “elmét ilyet soha én még” (hogy Kányádinál maradjak, kicsit átfogalmazva). Ezenkívül még  volt oly kegyes velünk és le is írta, hogy egy kicsit mi is ezen a furcsa felhőn át tekintsünk az élet dolgaira.

Elsőre az óvatlan olvasó mindig túladagolja magát, mert nem lehet letenni, nem lehet nem tovább lapozni (még akkor sem ha néha az az érzése támad az áldozatnak, hogy nem érti, vagy nem ért egyet) és megállni azt, hogy beszippantsunk még egy gondolatot, amely fejjel lefelé állíthat mindent, amit eddig tudtunk az emberi természetről, az értékekről, a művészetről, az angolokról vagy önmagunkról. Ezért kell újra elolvasni, ezúttal vigyázva, kisebb adagokban, hogy lehessen ízlelgetni, tapogatni, összegyúrni a saját egyszerű és legtöbb esetben egysíkú világnézetünkkel, hogy valahogy, valamiképpen egy leheletnyit legalább megtartsunk magunknak az elillanó  gondolat-füvek füstjéből.

Oscar WildeWilde minden kétséget kizáróan tudatot módosít. Szándékosan. Arrogánsan és lehengerlően, szellemesen és kegyetlenül, cinikusan vagy néhol majdhogynem érzelgősen, könyörtelen magabiztossággal állítva azt, amit állít.

“Nem azért írok, hogy tetszek ennek vagy annak a klikknek, hanem azért, hogy tetszem magamnak.”

“Cselekedni csak olyasmit érdemes, amivel meglepjük a világot.”

“Angliában az emberek már reggelizés közben szellemesek akarnak lenni. Borzasztó szokás. Reggelizés közben csak az ostobák szellemesek.”

“Szerencsétlenségekre van szükségünk, hogy boldogan élhessünk.”

“Ha meg akarnak bennünket büntetni az istenek, minden kívánságunkat teljesítik.”

“A szeretetben találjuk meg a világ magyarázatát, bármi is a másvilág magyarázata.”

“Élni a legritkább dolog a világon. A legtöbb ember tengődik csupán.”

Rugalmatlan elvek, szigorú (főleg erkölcsi) korlátok közé zárt elméjű egyéneknek nagyon nem ajánlott: már a legkisebb adag a komoly megbotránkozás kellemetlen tüneteit idézheti elő.

“Soha senkivel nem találkoztam, akiben túltengett az erkölcsi érzék, és ne lett volna szívtelen, kegyetlen, bosszúálló, ostoba és ne hiányzott volna belőle az emberség legkisebb szikrája is. Az erkölcsös emberek egyszerűen vadállatok. Inkább legyen ötven természetellenes vétkem, mint egyetlen természetellenes erényem.”

“A kötelességérzet olyan, mint valami szörnyű betegség. Elpusztítja az agyszöveteket, miként bizonyos nyavalyák elpusztítják a test szöveteit.”

“Ahol nevetnek, ott nincs erkölcstelenség. Az erkölcstelenség és a komolyság egy tőről fakad.”

“Az ima soha nem nyerhet meghallgatást, különben nem ima, hanem levelezés.”

“Csak sekélyes emberek nem ítélnek a külső alapján.”

“Azon rágódni, hogy viselkedésünkben mi a jó és mi a  rossz, a szellemi fejlődés megrekedésének jele.”

“A természetesség csak póz, mégpedig a legidegesítőbb fajtából.”

A lelkileg és érzelmileg kellően kiegyensúlyozott, szellemileg nyitott olvasók nyugodtan fogyaszthatják a füveket, ők úgyis tudni fogják miből, mikor, mennyit és miden alkalommal a hatás mindenképpen erős és kellemes lesz (a kezdeti túladagolás sem életveszélyes számukra).

“Az élet sohasem igazságos. Legtöbbünknek talán jobb is, hogy nem az.”

“Csak az értelem finomít.”

“A felületesség a legfőbb bűn.”

“A gyerekek attól lesznek valóban jók, ha boldoggá tesszük őket.”

“Bárki együtt érezhet barátjával a szenvedésben, ahhoz viszont ritka kifinomultság kell, hogy együtt érezhessen vele a sikerben.”

“A művészet nem az életet, hanem a nézőt tükrözi.”

A még útjukat kereső, a világban bizonytalanul lépkedő, naiv ám lázadó lelkületűek hajlamosak lesznek már az első adagnál azt hinni, hogy megtalálták a Mestert.

“Józan esze bárkinek lehet, nem kell hozzá más, csak képzelethiány.”

“Mindig sikerült meglepnem magamat. Ez az egyetlen, amiért érdemes élni.”

“Ha tönkre akarsz tenni valamit, reformáld.”

“Színház az egész világ, a szereposztás viszont pocsék”

“Ne légy nagyra rossz tulajdonságaiddal. Ahogy öregszel, elveszíted őket.”

“Legyünk mindig kissé valószerűtlenek.”

“Ne boldogságot! Éppen, hogy ne boldogságot, hanem gyönyört!”

Ez nem is baj, majd kinövik, ha szól nekik valaki, hogy más füveket is lehet szívni, és nem árt előbb-utóbb egy saját keveréket alkotni.

“Ki-ki alkossa meg a saját mítoszát.”

Mivel én valahol az utóbbi kettő között vagyok, engedtessék meg nekem még egy kicsit imádni és lelkesedni Oscar  – a gondolat-dealerem – iránt. Majd kinövöm…

“Ha csakugyan elhiszitek, hogy ezt mind én mondtam, hiszékenységeteknek a csillagos ég a határa.”

Oscar Wilde portréA könyv elején van egy nagyon jó idézet a De Profundis c. írásából, ami szerintem kifejezetten jellemző mindenre, ami Wilde:

“A művészetet bölcseletté, a bölcseletet művészetté avattam. Átformáltam az emberek gondolkodását, új színt adtam a dolgoknak. Fölajzottam a század képzeletét, körülöttem mítoszok és legendák támadtak. Mindent egyetlen mondatban, a lét egészét egyetlen epigrammába sűrítettem. Megszépítettem mindent, amihez hozzáértem.”

Kapcsolódó blogbejegyzésem: Emlékhézak – Oscar Wilde

 
Hozzászólás

Szerző: be január 5, 2012 hüvelyk Füveskönyvek, Oscar Wilde

 

Címkék:

 
%d blogger ezt kedveli: