RSS

Levélregény kategória bejegyzései

Chateaubriand egyik utolsó szerelme

Correspondance de Chateaubriand avec la marquise de V… Un dernier amour de Chateaubriand

(Chateuabriand levelezése de V… márkinéval. Chateaubriand egyik utolsó szerelme.)

François-René, vicomte de Chateaubriand

François-René, vicomte de Chateaubriand

Végigolvastam, valahogy mégsem tudom egyértelműen eldönteni, hogy ez tényleg két szerelmes embernek a levelezése-e (pedig a gyűjtemény címe egyértelműen erre utal), vagy csak egy ismeretlen nő rendkívüli rajongása, mely meghatotta a híres írót és politikust – bár az, hogy a szép nem képviselői bálványozták a francia irodalmi romantika egyik alapítóját nem lehetett számára újdonság – aki ennélfogva igyekezett viszonozni az iránta táplált érzelmeket.

Amit a kezünkben tartunk nem regény, hanem valódi dokumentum, amely szerencsére és hála Marie de V… gondosságának fennmaradt az utókornak. Két évnyi levelezést (1827-1829) olvashatunk René és a titokzatos márkiné között. A márkiné ekkor egyedül él a családi örökségből megmaradt kastélyában egy a természet által megáldott helyen, a Vivarais (Ardeche) tartományban. Férje Toulouse-ban él, állami hivatalnok, az egyetlen fia pedig tisztként állomásozik az ország másik végében. Így, ebben nyugodt és – a saját leveleiben olvasható tájleírásai alapján –festői környezetben a márkiné kedvére hódolhat az általa nagyra becsült férfiúnak, akivel 1829-ig nem is találkozik.

A történet tulajdonképpen a Kereszténység szelleme c. műnek a megjelenésével kezdődik, bár ez sokkal korábbi, mint ahogy a két „főszereplőnk” elkezd levelezni. A vikomtnak ez az írása felülmúlhatatlan lelkesedést és csodálatot ébresztet Mme. de V… szívében, olyannyira, hogy már akkor kísérletet tett a szerzője megismerésére. Majdnem sikerült is, viszont az utolsó pillanatban megfutamodott félve attól, hogy az ő jelentéktelen személye csalódást fog okozni egy ilyen nagyszerű embernek. Majd 1827-ben (tizenegy évvel később, időszak melyben közelről figyeli René tevékenységét) egy cikk kapcsán, ami a „Le Journal des Débats”-ban jelenik meg, ismét rászánja magát, hogy írjon Chateaubriand-nak, és itt kezdődik a levelezés, melyet teljes egészében megőrzött (a márkiné, mielőtt a saját leveleit elküldte volna Chateaubriand-nak  mindegyiket lemásolta, így mind a saját, mind René levelei megmaradtak a hagyatékában).

Abban az évben, amikor elkezdenek levelezni, Chateaubriand éppen egy nehéz időszakon megy át, mind a politikai karrierjét, mind a családi életét, mind az egészségét illetően, és  a gyűjtemény előszavában olvasható kritika szerint ez az körülmény nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy érzékenyen hasson rá a márkiné levelekben kifejezett hódolata. Marie de V… majdnem ötvenéves, amikor elkezd levelezni Renével, és ezt találkozásuk pillanatáig sikerül is titokban tartania, ami talán nem róható fel neki, hiszen nem szeretné elveszíteni emiatt a kapcsolatot azzal, aki iránt oly régen rajong, és aki most végre ilyen közel került hozzá. Az is igaz, hogy több alkalommal utal rá, hogy ő nem várhat Chateaubriand-tól csak egy testvéri barátságot, és többször is kéri, hogy nevezze őt nővéremnek.

Mme. de V… levelei nagyon terjedelmesek, és mivel leginkább a saját érzelmeiről ír, lehetőségünk nyílink átélni vele ennek a különleges kapcsolatnak az összes momentumát,  és lelkének minden rezdülését egészen közelről szemlélve tapasztalhatjuk meg ennek az értelmes és kifinomult hölgynek a belső viharait, és a szeretettel/szerelemmel járó minden érzést, amit ember átélhet: teljes lelki odaadás, melankólia, hosszú várakozások, félreértések által keltett bosszússág vagy szomorúság, könnyekig való meghatódottság, végtelen boldogság, remény, kételkedés, azonosulás, és nem utolsó sorban szinte folyamatos álmodozás és képzelődés az imádott férfiról és a lehet  soha be nem következő találkozásról. A márkiné mindig nagyon őszinte abban, amit leír, ő teljesen kitárulkozik, a levelei sokkal inkább papírra vetett beszélgetések Renével, mint a szó szoros értelmében vett levelezés – van, hogy több napon át ír neki, és csak azután postázza azt, amit egy alkalommal maga Chateaubriand nevez „az ön kis naplójának”. A francia nyelv egy sajátossága az, ami egyfelől számára lehetővé teszi Marie számára ezt a határtalan őszinteséget érzelmei kifejezésében, és ami másfelől bizonytalanságot ébresztett bennem  azt illetően, hogy ez most akkor szerelem, vagy sokkal inkább a rendkívüli ember iránti csodálatból táplálkozó szeretet; ugyanis a francia nyelvben az „amour” fejezi ki mindkettőt: a szerelmet és a szeretetet is, így még az elsőre teljesen egyértelmű „Je vous aime” is jelentheti azt, hogy szerelmes vagyok magába, vagy hogy szeretettel ragaszkodom Önhöz, mint ahogy például kedvenc írónkat szeretjük. A szövegkörnyezet sem feltétlenül segít ennek a megértésében, hiszen a márkiné valahogy mindig szóbahozza Chateaubriand tetteit, érdemeit, emberi nagyságát, miközben a „szívem választottjának nevezi”, de azt tervezgeti, hogy majd őt és feleségét elkíséri Rómába (ahova Renét nagyköveté nevezik ki), és a feleség majd elfogadja a márkiné társaságát és barátságát, ha majd látni fogja mennyire odaadóan szereti… Valljuk be, ez az utóbbi elképzelése eléggé furcsán hat: egy szerelmes nő nem szokott arról álmodozni, hogy kedves barátnéja lesz a szeretett férfi feleségének; másfelől lehet a szerelemnek egy olyan foka, ahol még erre az elképzelhetetlen áldozatra is képes lenne valaki. Vagy talán már benne is összemosódik a szerelem és a szeretet valamivé, ami különb és több mindkettőnél, és ennek az egyik kifejezése az a vágy, hogy mindegy hogyan, de az imádottja közelségében lehessen. Talán éppen a szenvedései azok, amelyek egyértelmű bizonyítékai lehetnek annak, hogy ez  részéről szerelem volt.

François-René, vicomte de Chateaubriand

François-René, vicomte de Chateaubriand

A másik oldalon Chateaubriand levelei egyfelől sokkal rövidebbek, főleg a  két év vége felé, és ő sokkal kevésbé tárulkozik ki lelkileg. Az elején még egyértelműen ott van a kíváncsiság és az izgalom, amit ez a furcsa kapcsolat egy „inconnue”-vel (ismeretlennel) ébreszt benne, és sokkal több bennünk az érzelem, mint az utolsó időszakban a Rómából küldött leveleiben. Igaz, tudjuk, hogy ő sosem szeretett különösebben leveleket írni, azt is tudjuk, hogy egy idő után ismét nagyon lefoglalja a politikai élet, ennek ellenére a két érzelmi világ nem mérhető össze. A legelső néhány hónap kivételével nekem végig az volt a benyomásom, hogy Chateaubriand számára Marie csak egy nagyon különleges és kedves barát, akinek a szeretetére, imádatára szüksége van és követeli, de ezen túl ő nem érez szenvedélyes szerelmet, nem Marie hiányzik neki, hanem a csodálatos és csodálattal átitatott levelei. És nem feltétlenül azért, mert ez hízeleg a hiúságának hanem, mert ez igazi lelki támaszt és erőt ad neki abban a nehéz és bonyolult időszakban, amit ez alatt az idő alatt átvészel.

Még egy számomra megdöbbentő különbség van a két levélíró között: Marie leveleinek a nyelvezete és stílusa sokkal szebb, romantikusabb és kifejezőbb, mint Chateaubriand megfogalmazásai, pedig hát ő a romantika egyik atyja…

 Összességét tekintve, René és Marie levelezése igazi csemege  (francia) irodalom rajongók számára, és nem csak, hiszen elég gyakran szó esik az éppen aktuális politikai eseményekről és személyiségekről, és Chateaubriand sokszor fejezi ki véleményét és álláspontját ezekkel kapcsolatban, így bizonyos mértékig forrásnak is tekinthető a korszakkal foglalkozó történészek által. Mivel még nem jelent meg magyar fordításban, számomra plusz élmény ismét elmerülni  a francia nyelv szépségeibe Marie  gyönyörű sorait olvasva.

Idézetek:

“Je me sentais exilée dans cette vallée chérie ou il me suffisait autrefois d’ouvrir les yeaux pour etre charmée, de respirer pour etre heureuse.”

“… si j’avais vécu pres de vous, il est probable que vous n’auriez jamais su combien vour étiez aimé, ou plutot je sens que je n’aurais pas osé vous tant aimer en votre présence.”

“Je n’avais jamais senti la force de cette expression si usuelle: vivre dans le coeur de ceux qu’on aime; j’en éprouve aujourd’hui la justesse.”

“La mort véritable est dans l’oubli de ceux qu’on chérit.”

“La montagne que je gravissais s’eléve a pic, au-dessus du Rhone qui, dans cet endroit, se divise en trois branches, comme pour mieux arroser la plaine du Dauphiné, couverte d’habitations er d’une riche culture. Au-dela, les montagnes du matin s’élevent insensiblement en amphitheatre, et si chargées de villages qu’on les prendrait pour une ville immense occupée de jardins. Enfin, a l’horizon, les Hautes-Alpes portent jusqu’au ciel  leur cimes pittoresques, dont les formes bizzares offrent des masses de rose ou d’albatre ou d’azur, dont les riches nuances varient a toutes les heures du jour, suivant le passage d’un nuage ou la direction d’un rayon de soleil.”

“Mais il est remarcable que j’aie commencé et soutenu une correspondence avec le plus grand écrivain de son siecle et de bien d’autres siecles, sans éprouver le moindre embarras.”

“… s’est pour sa belle ame que je l’aime, plus que pour son beau génie.”

“… mon maitre chéri! Mon frere choisi et donné! Vous m’honorez du nom de soeur. Ce nom me fera vivre heureuse et mourir en paix. C’est plus que je n’osais attendre.”

“Vous m’avez dit: Venez a moi’ C’est ce que j’ai fait de coeur et d’ame.”

Kapcsolódó blogbejegyzésem: Emlékházak  –  Chateaubriand

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be december 31, 2011 hüvelyk Chateaubriand, Levélregény

 
 
%d blogger ezt kedveli: