RSS

Maurice Druon kategória bejegyzései

Maurice Druon: Zeusz emlékiratai

Maurice Druon: Zeusz emlékirataiFülszöveg: „Boldog párok, akik Görögországban utazgattok, jusson eszetekbe, hogy mi, istenek nem mindig magunk gondoljuk ki alakunkat. Hogy a helyes cselekedet a helyes pillanatban menjen végbe, gyakran belétek költözünk, tudtotokon kívül.”
Maurice Druont (1918-2009), akit a Francia Akadémia is tagságra méltatott, elsősorban a középkor francia történelméből merítő regényeiről ismeri a magyar közönség, ez a szellemes, pajzán írása azonban a görög mitológia világába kalauzol. Nem akárki, az istenek és emberek atyjának szemével, aki több ezer éves álmából modern világunkra ocsúdik. Nincs különösebben meglepve, elvégre az Olümposzon is megesnek dolgok, urambocsá, a főisten is okkal száll magába néhanapján. Mindazonáltal kedvére való a teremtés, s úgy véli, egészében véve azért kár lenne ezért a világmindenségért. Döntse el a kedves olvasó, hogy vajon a szerző lényegül-e az emlékirat lapjain Zeusszá, vagy megfordítva.

Értékelésem: Ennek a könyvnek is nagyobb elvárással indultam neki, mint amit be tudott a végére igazolni. Azt nem mondom, hogy csalódást okozott, mert az messze áll a valóságtól. Amikor kézbe vettem úgy gondoltam, ez csakis egy ötcsillagos olvasmány lehet, de mint kiderült, számomra csak a négyet éri el.
Maurice Druon régi és kedves ismerős „Az elátkozott királyok” óta. Azt a sorozatát szinte levegővétel nélkül olvastam ki, annyira izgalmas, fordulatos és az én ízlésem szerint megírt. Elképzelhető, hogy az én hibám, de egy hasonlóan izgalmas élményt vártam ettől a könyvtől is, hiszen a görög mítoszok is tulajdonképpen ugyanazokról a dolgokról szólnak, mint a francia királyok sorsa: hatalmi harcok és háborúk, cselszövés és intrika, szerelmi tragédiák és nagy egymásra találások. Ezen kívül, a fülszövegben ígért „francia könnyedség” és a több értékelésben is említett „humor” azt idézte elém, hogy ez egy rendkívül szórakoztató könyv lesz.
Bár úgy hangzik, nem negatívumként hozom fel azt, hogy nem (kifejezetten) szórakoztató. Csupán annyit szeretnék ezzel mondani, hogy más, mint amire felkészültem, így bár egy nagyon jó olvasmánynak bizonyult a maga nemében, egészen végig elkísért az első oldalak után tapasztalt hiányérzet, az elváráshoz való összevetés nyomán.
A könyv valóban az emlékiratok hangulatát idézi. Egyes szám első személyben íródott, és a történetmesélés tulajdonképpen – ahogy ez az egyik oldalról a másikra haladva kiderül – csak egy indok arra, hogy Zeusz (akiben talán nyugodtan feltételezhetjük, legalább részben, magának az írónak a megnyilvánulását) elmondja a véleményét a jelen korról, és hogy megossza velünk néhány bölcs és megfontolandó gondolatát a világ dolgairól, legyenek azok az egész emberiségre kiható eszmefuttatások, vagy csak az egyénre korlátozott meglátások. Az „emlékirat” a nagyapa – Uránosz – korától kezdődik és Zeusz Hérával kötött házasságáig követi végig a görög mítoszokból már ismert eseményeket. Ami hatalmas erénye a könyvnek, és tükrözi a szerző zsenialitását az, hogy ezeket az eseményeket, amelyeket általában különálló történetek formájában szoktunk meg, teljes egésszé varázsolja, egy egységes történetté, aminek megvan a maga folytonossága, és amiben az epizódok logikusan és időrendben következnek egymásból.
Egy-egy jelentősebb momentum leírása után, Zeusz megszólítja az olvasót (a ma emberét), és tanulságot von le számára az éppen elmesélt történetből, intelmeket oszt és tanácsokat ad hosszabb-rövidebb monológok formájában, teljesen olyan érzést keltve ezzel, mintha csak példabeszédeket olvasnánk, vagy éppenséggel hallgatnánk.

Kétmilliárd ember, kétmilliárd orsó! Képzeljétek el, milyen hatalmas rokka áll Lakheszisz előtt, és értsétek meg, miért tanácsolom, ne szaporodjatok meggondolatlanul, miért javaslom, hogy ügyeljetek, mire vállalkoztok, mivel táplálkoztok, ügyeljetek a legkisebb lépésetekre is, értésetek meg, miért is intelek benneteket: ne fenyegessétek egymást fegyveretekkel.

Olvasás közben ezt jegyeztem fel magamnak: „ez Druon füveskönyve”. Most, hogy a könyv végére értem, egyre inkább úgy érzem, hogy ez továbbra is egy vállalható állítás. Druon, Zeusz hangján, a háború ellen szól, a természet megóvása mellett, a helyes cselekedetekről, a helyes meglátásokról, az emberi természetről és kapcsolatokról, és nagyon sok helyen az érzelmekről.

– Csupán az emlékezésért létezni szomorú boldogság – mondta. – Az emlékezet csak akkor hasznos, ha alkotás szülője.

A nevetés mindig fölényetek bizonyításának egyik módja. A színházban is ezért szeretitek annyira a komédiát. De az igazi fölény akkor mutatkozik meg, ha tudunk nevetni önmagunkon.

– A Sors a folytonosan újrateremtődő végzetszerűség.

Aki szeret, annak nincs olyan alakzata a világnak, amiben fel ne fedezné a szerelmet.

Hogy ez mind eljusson hozzánk, és minél hatásosabb legyen, kell a távolság: a kétezer év távolsága, ahonnan Zeusz visszatekint, és az ember és isten közt levő távolság. Bár Zeusz végtelenül emberséges, mind az ő, mind a többi a történetben megemlített istenség esetében is, érezni lehet a „magasabb szféra” adta méltóságot és az emberi léten átnyúló hatalmat. Ez a kettősség, ami isteni mivoltából, de emberséges megnyilvánulásaiból ered, szintén megalapozza az kifejtett gondolatokat. A stílus látszólagos könnyedsége és játékossága az, ami egyfelől áthidalja a távolságokat író és olvasó, isten és ember, múlt és jelen között, másfelől lehetővé teszi számunkra, hogy a történet mögé lássunk, hogy a felelevenített mítoszokon túl, elolvashassuk Druon füveskönyvét.
A regény egy Szünet című nagyon rövid fejezettel ér véget, melyben Zeusz elbúcsúzik tőlünk, de ugyanakkor a cím és az utolsó pár sor arra utal, hogy nem ez az utolsó találkozásunk. Talán ez egy üzenet az írótól, hogy a regénynek lesz még folytatása, hiszen még sok minden történik az után, hogy Zeusz maga mellé veszi Hérát, tehát még bőven lenne miről írni emlékiratot.

Karcaim a könyvhöz (a Moly-on):

Godin_Hekate_geheel

…Hekaténak három teste lévén, megvan az a képessége, hogy egyszerre lássa a múltat, a jelent és a jövőt. […] Hekaté az az istenség, aki egy és ugyanazon dologgal kapcsolatban ismeri annak alapelemét, megnyilvánulását és nemlétét is.

ceres-summer-1712

Aki szereti a telt szépséget, annak Démétér a legszebb az összes istennők közül. Dús csípője erős lábszáron nyugszik. Jártában a medencecsontjánál elhelyezkedő enyhe hajlatban két gödröcske mosolyog. Domború hasa sima, mint a márvány; melle dús és kemény, fogai csillognak, szeme átható kék. Orcája üde, mint a mályvarózsa, s amikor karjával felemeli dús aranyhaját, mintha az első aratás nehéz kévéjét tartaná a feje fölött. (A képen: Antoine Watteau: Ceres –  Démétér római megfelelőlje)

statements_217294

Aglaiának, Euphroszünének és Thaleiának neveztem el őket […]
A három elválaszthatatlan, átölelik egymást, egyikük mindig éppen ellenkező irányba néz, mint a másik kettő, ami nem kevéssé bizonyítja, milyen csekély bennük a vállalkozó kedv és tettvágy. Ők a gráciák; szépségükkel csak a lustaságuk vetekszik. 

Megpróbáltam rájuk bízni néhány feladatot. Néha segítenek az évszakoknak és a heszperiszeknek, és a növényzettel foglalatoskodnak. A múzsák irányításával megszőtték – de milyen lassan! – Harmonia ruháját. (A képen: Antonio Canova: A három táncoló grácia, 1799)

statements_217284

Melpomené, a tragédia múzsája […], a tragédiáé, melyben a szemben álló, kétféle végzet összeütközését ábrázolják. … Erató, a lírai és elégikus alkotások irányítója. […] Erató a erotikus képzelet múzsája is. Soha nem volt hajlandó ruhát viselni: a mezítelenséget kényelmesebbnek érzi. Pilühümia, a szent énekek múzsája […] uralkodik a varászlatokon, amelyek mozgásba hozzák az istenit. (A képen: Eustache Le Sueur: Melpomené, Erató és Polihimnia, 1652)

statements_212814

Mert Themisz és én ezen a napon nemzettük a három heszperiszt: AIglét, Erüthiát és az esti Arethuszát, a három határőrző nimfát, de ők a jövendő határait őrzik. 
Tartózkodásuk helyéül Uranosz kertjeinek romjait jelöltem ki. Ők gondozzák az aranyalmát termő fákat, melyeket nagyapám növesztett kedves atlantidái táplálására.

Heszperiszek/Heszperidák: Hárman voltak, Heszpera (máshol Arethusza – „az Esti”), Aiglé („a Világos”) és Erütheia („a Bíbor”). A fa őrzésével Héra bízta meg őket és még egy segítőt is rendelt melléjük, Ládónt, az emberi nyelven tudó hatalmas kígyót. Az aranyalmákhoz, amelyet a Heszperiszek csengő hangon énekelve őriztek, csak ketten jutottak hozzá, az egyik Héraklész volt, akinek tizenegyedik munkája volt az aranyalmák megszerzése (később visszajuttatta őket a Heszperiszekhez), a másik Erisz, aki a Heszperiszeket kijátszva jutott egy almához, hogy viszályt robbantson ki vele Péleusz és Thetisz lakodalmán, mert nem hívták meg az esküvőre. (A képen: F. Leighton: A Heszperidák kertje)

statements_212799

Így az első napon Themisz meg én a világosság három óráján nemzettük a három évszakot. Nevük:Eunómia, Diké és Eiréné, azaz: Jó Törvény, Igazságosság és Béke. Az athéniak még így is nevezik őket: Virágfakadás, Növekedés és Gyümölcs.És igazuk van. 
A Törvény és a Hatalom elsőszülötteinek, az évszakoknak, az a feladatuk, hogy felügyeljenek a növényzetben végbemenő szabályos körforgásra, másrészt az emberi társadalmak rendjére. Ez a két feladat egyáltalán nem összeegyezhetetlen.

Hórák: Zeusz és Themisz leányai, a természeti és társadalmi törvények őrei, az évszakok és az erkölcsök rendjének istennői. Hárman voltak, Diké „a Jog”, Eiréné „a Béke” és Eunomia „a Törvényesség”. Az évszakok megszemélyesítőiként Auxónak („a Növesztőnek”), Thallónak, („a Sarjasztónak”) és Karpónak, („a Gyümölcsöztetőnek”) nevezték őket. A törvényes rend biztosítása mellett az Olümposz hatalmas felhőkapuját nyitották és zárták, valamint Héra szekeréről és lovairól is gondoskodtak. Gyakran jelen voltak Aphrodité vagy Dionüszosz kíséretében is, ezenkívül Zeusznak segítettek a világ törvényes kormányzásában. A költők Örömteli és Széphajú jelzőkkel emlegették őket.

statements_212787

A második napon Themisz meg én három másik lányt nemzettünk: Khlóthót, Lakhesziszt és Atroposzt. Jól ismeritek mindhármójukat; ti párkáknak nevezitek őket; rossz a hírűk a halandók között a harmadik párka miatt, akinek az a feladata, hogy elvágja éveitek fonalát…[…] 
De gondoltok-e valaha is rá, hogy köszönetet mondjatok Khlótónak, amiért a meg nem alkotott dolgok hatalmas, szűrkés gyapjúgubancából kihúzta ti egyéni sorsotok első szálát? […] Nem érzitek csodának, hogy az élet nagy lutriján, sok milliószor milliárd szám közül a tiéteket húzták ki? Márpedig, fiam, megszületni annyi, mint megválasztottnak lenni! […]
[Lakheszisz] gombolyítja a fonalat a guzsalyra. […] Ti nem tudjátok, hogy állandóan ügyelni kell a fonalra, meg kell erősítenie, amikor vékonyul, meg kell sodornia szálait, jóllehet ti mindent elkövettek, hogy elnyűjétek, és gyorsan kötött csomóval meg kell őriznie életeteket, valahányszor megszakadni készül.

Párkák/Moirák: Hárman voltak, Klóthó („a Fonó”), Lakheszisz („az Osztó”) és Atroposz („a Megkerülhetetlen”). A sorsnak ezek az istennői szőtték fonták a végzet fonalát, Klóthó gombolyította a guzsalyról, Lakheszisz kimérte a hosszúságát, és Atroposz ollójával kíméletlenül elmetszette azt. (A képen: Kovács Margit Párkák című kerámiája)

statements_210330

Mnémoszüné: Uranosz és Gaia leánya, Titanisz, a többi Titanisz, a Titánok, a Hekatonkheirek és a Küklópszok testvére, az emlékezés istennője, a Múzsák anyja. Mikor Zeusz az istenek királya lett és már két (Métisszel és Themisszel kötött) házasságán túl volt, megkérdezte az isteneket, hogy mire lenne még szüksége a világnak. Az istenek erre azt felelték, hogy dicsőítőkre, akik zenével és dallal zengenék tetteiket. Zeusz erre szerelmével ostromolni kezdte Mnémoszünét, aki engedett a csábításnak és kilenc éjszakát töltöttek együtt Pieriában, az istenektől távol. A kiszabott idő elteltével Mnémoszüné kilenc egyforma természetű leánynak adott életet, akik csak a táncra és a zenére tudtak gondolni, a kilenc Múzsának. (A képen: Dante Gabriel Rossetti: Mnémoszüné, 1881)

1992010_bigA könyvről:
“Tökéletesen közvetíti ez a könyv a görög kultúra emberközpontúságát, nyitottságát a természet szépségeire és az élet örömeire.
Zeusz derűje és harmóniája megintcsak emberi léptékű, nem a keleti megvilágosodottak hétköznapi ember számára elérhetetlen magasságaiban lebeg, nézőpontjában, fogalmazásában mégis benne van az, hogy az Olümposz magasából képes látni minket. Intései, tanácsai, még humoros-ironikus, csipkelődő szavai is ezt árasztják. […]
Ez a könyv emlékeztetőnek is nagyon jó, meg arra, hogy megvilágítsa, miért is olyan fontosak nekünk az ógörögök. Meg még mitológiai áttekintésnek is. Léteznek ennél alaposabb művek, de ami ennél jobban kedvet csinálna a görög múlt és hagyaték tanulmányozására, hát nemigen.
Számos pozitív hatása lehet ennek a könyvnek. Az ember másként tekint mindenre, ami élő, kedvet kap, hogy Görögországba utazzon, vagy épp, hogy kimutassa szerelmét a párjának. Jobban megbecsüli általa az időt, amit ezen a Földön tölthet.
Fontos dolgokra emlékeztet, olyanokra, amik épp úgy nem vesznek el a jelenkor mindenféleségei közepette, ahogy végeredményben a görög istenek emléke is él még.” (Uzseka Norbert ajánlója  – Maurice Druon: Zeusz emlékiratai)

 

Címkék:

 
%d blogger ezt kedveli: