RSS

Ulrike Becks-Malorny kategória bejegyzései

Ulrike Becks-Malorny: Paul Cézanne – A modernizmus előfutára

2000002663030Értékelésem: Nagyon jól strukturált, könnyen áttekinthető, megfelelő képi anyaggal rendelkező könyv. Pár óra alatt ki lehet olvasni, és kiváló támasz akkor, ha az ember éppen egy kiállítás előtt áll, vagy éppen annak az élményeivel gazdagodva veszi kézbe. Én az utóbbiak közé tartozom, magát a könyvet a múzeum shopban szereztem be, miután végigmentem a Cézanne-nak szánt kiállításon. Jó volt ismét találkozni a festővel és képeivel ezúttal sokkal nyugodtabb körülmények között, mint a kiállításon, aminek az élményét jelentősen csökkentette a – bár civilizáltan – de mégis tolongó embertömeg. Nem lettem egy Cézanne rajongó, de van egy-két festménye, amibe beleszerettem, amihez ott is inkább kétszer háromszor átvertem magam a tömegen csak, hogy még egyszer láthassam, hogy még egy kicsit a közvetlen közelében lehessek. A könyvnek köszönhetem, hogy most már sokkal többet tudok Cézanne-ról, mint azelőtt, könnyebben tudom betájolni a munkásságát és annak jelentőségét, és talán egy kicsit jobban értem magát a festészetet is. Ez a könyv tömény információ, értelmes és ugyanakkor élvezetes formában tálalva.
Fél csillag levonás amiatt, hogy legalább egy festmény reprodukciója nem az eredeti színeket adja vissza, és ez eléggé szembetűnő volt, miután épp láttam a kiállításon az eredetit.

Részlet a könyvből:

168923_21_3

…”Az elmúlt tizenöt év legtöbbet támadott és leginkább félreismert művésze Cézanne úr. Nincsen olyan gyalázkodó jelző, amellyel ne illették volna. Munkáit a mai napig botrányos siker övezi… A magam részéről nem ismerek festészetet, amely kevésbé késztet nevetésre, mint ez.”
E szavakkal védelmezte meg Cézanne-t Georges Riviére műkritikus és Renoir barátja az impresszionisták harmadik kiállítása alkalmából 1877 májusában, majd így folytatta:
“Cézanne munkái a klasszikus görög nagyság örökösei. Vásznai az ókor festményeinek és terrakotta figuráinak nyugalmát, hősi derűjét árasztják magukból… Csodálatos csendéletei, melyeken oly hajszálpontos a tónusok egymáshoz fűződő viszonya, valamiféle ünnepélyes igazságot hordoznak. Ez a festő azért fejez ki érzelmeket megannyi vásznán, mivel ő maga is heves érzéseket él át a természet közelségében, s minden művészi tudását felsorakoztatja, hogy ezeket visszaadhassa.”

168923_21_2

Kapcsolódó blogbejegyzés: Színes hétköznapok – február 10

 
 

Címkék: , ,

 
%d blogger ezt kedveli: