RSS

Francesco del Cossa címkéhez tartozó bejegyzések

Hannelore Sachs: A nő a reneszánszban (jegyzetek-2)

2. Fejezet: Házasság, családi élet, anyaság

A reneszánszban a korai házasság (15-16 évesen) egyszerre volt szabály és kívánatos cél is, hiszen a pártában maradt lányoknak nem volt más lehetőségük, mint hogy kolostorba vonuljanak. A nemes- és patríciuscsaládból való lányok annyi kiváltsággal rendelkeztek, hogy a családjuk gondoskodott arról, hogy előkelőbb apácarendekhez kerüljenek, vagy a reformáció után “hölgy-alapítványokba”, ahol jobb körülményekre számíthattak. A reformáció idején voltak olyan törekvések, hogy a házassághoz szükséges korhatárt mind a lányok, mind a fiúk esetebén magasabbra emeljék (18 illetve 20 év).
A házasságokat rangnak megfelelően kötötték, a magasabb osztályokban a szülők politikai és családi érdekei határozták meg, milyen párt választottak a gyermeküknek; a polgárságnál is fontos volt a családi és vagyoni háttér, a céhbeliek pedig leggyakrabban csak céhen belül házasodtak, ezért sokszor a pénz és cím érdekében fiatal segédek feleségül vették a céhvezető sokkal idősebb, megözvegyült feleségét.
A nemesek és fejedelmek körében gyakori volt, sőt elnézték, ha szeretőket tartottak és törvénytelen gyermekeik születtek, akiket viszont tisztességesen neveltek fel, és címeket is kaptak.

Marten van Cleve: Parasztlakodalom, Budapest, Szépművészeti Múzeum

A házasságkötés fontos része volt a hozomány, de emellett ranghoz illő kelengyét is össze kellett állítani a férjhez menő lányok részére. Ez elsősorban ágy-, és asztalneműből állt, illetve gyermekruhákból. A kelengyéhez láda is járt (cassone olaszul), ami a reneszánsz kor egyik legfontosabb bútordarabja. Ez sokszor pazarul díszített tárgy volt, gyakran felkértek híres festőket, hogy a láda belsejére szerelmi témájú jeleneteket fessenek.

XVI. századi firenzei cassone

A házassági szerződés egy másik lényeges eleme volt a pár egybekelésének. Ebben nemcsak azokat a javakat sorolták fel, amelyeket a férfi hozott magával a házasságba, hanem az ajándékokat is, amelyeket az eljegyzés és az esküvő között adtak egymásnak a párok. Magára a ceremóniára a templomban került sor, és felekezettől függetlenül a házasság felbonthatatlannak számított. Nagyon kivételes esetekben, pápai közbenjárással lehetett elválni, de ez is csak fejedelmeknél fordult elő.

Az esküvő után a következő fontos momentum a gyerekek születése volt. Kívánatosnak tartották a gazdag gyermekáldást, még akkor is, ha sok újszülött nem élte meg a felnőttkort és annak ellenére is, hogy a szülés komoly veszélyt jelentett az anya részére. A szülésről és a szülőszobai szokásokról több fennmaradt képen is láthatunk ábrázolásokat; ezek vallásos témájú képek (Mária vagy Keresztelő Szent János születése), de mivel korabeli környezetben  kerülnek megjelenítésre, sok részlet tanúsít arról, hogy pontosan hogyan is zajlott ez az esemény a reneszánsz kori családokban. Például azt is megtudhatjuk ezekből az ábrázolásokból, hogy akkoriban szülőszéken történt a szülés, nem feltétlenül ágyban. Több, a XVI. században megjelent írás, arról tanúskodik, hogy már akkor gondot fordítottak a bábák tanítására: “A terhes asszonyok és a bábák rózsáskertje” (1513); “Egyszerű és üdvös tanácsok terhes és szülő asszonyok, valamint minden betegségben sínylődők, kivált a falusiak számára”.
A gyermekágyas nők meglátogatása abban az időben fontos társadalmi esemény és kötelesség volt. Sok itáliai festményen feltűnik az ajándékozó tál (deso da porto) – eleinte az ajándékba hozott ételeket, leginkább gyümölcsöket rakták rá, később gyönyörű képekkel díszítve adták át.

Domenico Ghirlandaio: Keresztelő Szent János születése, 1486, Santa Maria Novella, Firenze

A társadalom felsőbb rétegeiben az volt a szokás, hogy dajka táplálta az újszülöttet, de minden más családban az anya saját maga szoptatta gyermekét. Erről Madonna-képeken láthatunk korabeli ábrázolásokat.

A családon belül a nők dolga volt a konyhai feladatok ellátása, az ételek elkészítésében, illetve a munka irányításában a nemes hölgyek is részt vettek. A németalföldi festmények között több olyat is találunk, amelyik konyhai jeleneteket örökít meg. Az asszonyok más feladatokat is elláttak, mint például a gyertyaöntés, gyapjú- és lenszövés vagy hímzés. A legtöbben saját maguk varrták ruháikat, a tehetősebbek az ünneplőt – amely drágább anyagból készült – szabónál rendelték.

Francesco del Cossa: Kézimunkázó hölgyek, 1470, részlet a ferrarai Palazzo Schifanoia falfestményéből

 
Hozzászólás

Szerző: be március 23, 2014 hüvelyk Hannelore Sachs, Tényirodalom

 

Címkék: , , , ,

Daniel Arasse: Festménytalányok – jegyzetek (2)

A Festménytalányok második fejezete Francesco del Cossa Angyali üdvözlet (1470-1472) című festményével foglalkozik, és a talány, amit Arasse szeretne megfejteni a kép alsó szélén látható csiga. A fejezet címe is erre utal: A csiga tekintete.

Angyali üdvözlet

Francesco del Cossa (1430-1477) olasz korai reneszánsz (Quattrocento) festő, a ferrarai művésziskola jeles képviselője. Freskói által vált híressé, a legismertebbek azok, amelyek a Palazzo Schifanoia falait díszítik, és amelyeken érdekes allegóriákat alkotott a zodiákus jelei és az év hónapjai köré.

Az angyali üdvözlet eredetileg egy oltárkép volt, ma a Gemaldegalerie gyűjteményében tekinthető meg Drezdában. Ami felkelti Arasse figyelmét az egy látszólag apró, ám de mégis szembeötlő részlet a festményen: “Mária fényűző palotájában, az Angyali üdvözlet végtelenül szentséges pillanatában egy kövér csiga halad céltudatosan az angyaltól Szűz Mária felé […] És ráadásul a kép előterében, teljes premier plánban!” A szerzőnek meggyőződése, hogy sem a jelenléte, sem az elhelyezése nem véletlen, csak éppen az nem egyértelmű első látásra, hogy pontosan mi is a szerepe. Ahogy azt már az első fejezetben is láttuk, ezúttal is több elmélettel áll elő, először azokkal, amelyek  – akár a sajátjai, akár másoké – megcáfolásra kerülnek, hogy majd a fejezet végén megismerjük azt az álláspontot, amit ő véglegesen képvisel.

Az első és talán a legkézenfekvőbb magyarázat az lehetne, hogy ez a festmény egy úgynevezett capriccio, melyben a csiga jelenlétének nincs semmilyen különösebb jelentősége, csupán egy vad ötlet a festő részéről. Az ellenérv ebben az esetben az, hogy ha így lenne, akkor utólag a rendelő rávette volna del Cossat, hogy tüntesse el a képről.

Ha már ott maradt, akkor ottlétének nyomos oka van. Egy másik lehetséges megközelítése a csigának az ikonográfia keretein belül történhet. “Ezek a derék itáliai primitívek úgy gondolták, hogy a csigát a harmat termékenyítette meg, és így könnyen válhatott a Szűz szimbólumává, akinek Isten általi megtermékenyítését többek között a föld eső általi megtermékenyítéséhez is szokták hasonlítani.” A szerzőnek ez sem elfogadható interpretáció, méghozzá azért, mert nincs egyetlen másik hasonló témájú festmény sem, amelyen csigát látnánk Mária szimbólumaként.

Ezek után Arasse – annak érdekében, hogy közelebb kerüljön a válaszhoz – megváltoztatja a kérdést, pontosabban egy bizonyos elemére helyezi a hangsúlyt: hol van ez a hely, ahol a képben a csiga el van helyezve?” A szerző abból indul ki, hogy a csiga helyének jelentése közvetlen kapcsolatban áll a festmény perspektíva szerkezetével, így nekiáll elemezni ezt a szerkezetet.
Elsősorban a két alak pozicionálásával foglalkozik: az angyal és Mária “haránt” helyezkednek el egymáshoz képest, és ez mélységet ad a képnek olyannyira, hogy, ha figyelmesen szemügyre vesszük, feltűnik, hogy a két alak nem igazán látja egymást a kép közepén elhelyezett oszlop miatt. Arasse segítségül hív más hasonló festményeket, hogy alátámassza állítását miszerint ez az elhelyezés teljesen tudatos a festő részéről és saját jelentőséggel bír. Pierro della Francesca és Carlo Crivelli ugyanehhez folyamodnak. Utánanéztem, és én is találtam  még további három példát.

Piero della Francesca: Az angyali üdvözlet (1470 - perugiai szárnyas oltár - részlet)

Piero della Francesca: Az angyali üdvözlet (1470 – perugiai szárnyas oltár – részlet)

Carlo Crivelli: Az angyali üdvözlet (1486)

Carlo Crivelli: Az angyali üdvözlet (1486)

Fra Angelico (1387 – 1455): Az angyali üdvözlet (1438)

Fra Angelico: Az angyali üdvözlet (1438)

Luca Signorelli: Az angyali üdvözlet

Luca Signorelli: Az angyali üdvözlet

Robert Campin: Az angyali üdvözlet (1430)

Robert Campin: Az angyali üdvözlet (1430)

Mint megtudjuk, az oszlop az istenség tradicionális szimbóluma az ilyen témájú képeken. Az, hogy az angyal és Mária között helyezkedik el meggátolva, hogy lássák egymást nem zavaró ezeken a festményeken, mert egyfelől az angyal nem fizikai lény, így egy oszlop számára nem akadály, másfelől így mindketten a szentséges pillanatban tulajdonképpen magára az istenségre tekintenek. Ebből a megállapításból kiindulva a szerző igyekszik megfejteni a kép “titkos geometriáját”, már amennyiben ez létezik. Ha van egy képzeletbeli átlós vonal, mely a tekintetünket a képen az angyaltól Mária felé irányítja középen az oszloppal, akkor lássuk, mit emel ki ennek az átlónak a párja, mely a kép jobb alsó részéről indul, az angyal keze magasságában szintén keresztezi az oszlopot, és megáll a kép bal felső részén: meglepő módon ennek a képzeletbeli vonalnak az egyik végén az Isten nagyon kicsi képét láthatjuk, a másik végén pedig az ominózus csigát. Megfigyelve azt, hogy az Atya a felhővel méretben és formában nagyjából azonos a csigával, Arrase arra jut, hogy akár azt a következtetést is levonhatjuk miszerint “A kép szerkezete azt a gondolatot sugallta, hogy Istennek az égben a földi ››megfelelője‹‹ a csiga”. Arra a kérdésre pedig, hogy milyen szempontból a megfelelője, egy elfogadható válasz a lassúság lenne – itt a középkori exegétákra hivatkozik, akiket sokáig foglalkoztatott az a kérdés, hogy miért volt olyan hosszú az az időszak, ami a bűnbeesés pillanatát elválasztotta az angyali üdvözlettől. De ugyanúgy, ahogy nincs rá példa a festészetben, hogy Máriát a csiga reprezentálja mint szimbólum, arra sincs, hogy Istent ábrázolja. Éppen ezért, annak ellenére, hogy a kép perspektivikus szerkezetét analizálva, lehet találni magyarázatot akár erre is, Arasse úgy érzi, mégsem ez a helyes megfejtése a csiga jelenlétének.

A következő sorokban a csiga mérete kerül elemzésre, méghozzá egy egészen meglepő összehasonlítás alapján: Gábriel lábméretét véve alapul. Valljuk be, nem gyakran tesszük fel magunknak azt a kérdést, hogy vajon hányas cipőt visel egy angyal, de az effajta szokatlan megközelítés nagyon is jellemző Arasse stílusára. Ő arra a megállapításra jut, hogy a csiga a képen teljesen aránytalan mindahhoz viszonyítva, ami a képen van. És ez vezeti el a végleges válaszhoz arra kérdésre, hogy pontosan hol helyezkedik el a csiga a képen: “Ezt a csigát a képre festették, de nincs benne a képben. A szélén van, a fiktív és a valós tér (ahonnan mi nézzük) határán.” Hogy ez nem egy szokatlan magyarázat, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az ilyenfajta részletek alkalmazása más festőknél is feltűnik (lásd például Carlo Crivelli fenti képén az almát és uborkát), sőt del Cossa is használta már az említett Schifanoia palota egyik freskóján, amin az egyik alak lába lelóg a képről, más szóval belelóg a terem valós terébe. Visszatérve egy gondolat erejéig a perspektívához: a szerző kihangsúlyozza, hogy a csiga a kép hátterének köszönhetően, “ezen és ezzel szemben helyezkedik el fiktív módon a képen kívül”.

Francesco del Cossa - Május és Április (Hónapok Terme - Schifanoia Palota) - részlet

Francesco del Cossa – Május és Április (Hónapok Terme – Schifanoia Palota) – részlet

Filippo Lippi: Angyali üdvözlet

Filippo Lippi: Angyali üdvözlet

Lippi festményén a váza tölti be azt a szerepet, amit del Cossa Angyali üdvözletén a csiga, hiszen elhelyezését tekintve ugyanoda festették, mondja Arasse Louis Marin művészetkritikust idézve, aki szinte ugyanazt írja erről a vázáról, amit ő is kijelentett a csiga helyével kapcsolatban: ez “a képen ábrázolt tér legszéle és annak az ábrázoló térnek, ahonnan nézik, a legszélső pontja közé” esik. Ennek az elhelyezésnek pedig az a szerepe, hogy felhívja a néző figyelmét arra a pontra, ahol a a tekintet “belép a képbe”. Tehát, írja Arasse, a festő ezzel egy különös nézőpontot akar nekünk sugallni: “A csiga […] azt segít megérteni, hogy egy Angyali üdvözlet sohasem teszi láthatóvá az angyali üdvözlet gondviselésszerű tárgyát: a Megváltó megtestesülését.” Ismét fontossá válik a perspektivikus szerkezete a képnek, ugyanis a csiga helyének az anomáliája – felszólítva a nézőt a nézőpont átalakítására – azt üzeni, hogy az is, ami előttünk van egy “anomália”, egy “paradoxon”: “nem látunk semmit abból, amit nézünk”; amit nézünk az pedig “a Teremtő eljövetele a teremtménybe, a láthatatlané a láthatóba.”
A csiga tehát del Cossa rendkívül sajátságos, Arasse véleménye szerint (amivel kénytelen vagyok egyetérteni) egy – bár paradox és meglepő – intellektuális és elméleti megközelítését tárja elénk ennek a számtalanszor megfestett témának: az angyali üdvözlet nem más, mint “az ábrázolhatatlan eljövetele az ábrázolásba”.

Kapcsolódó bejegyzések:
Daniel Arasse: Festménytalányok
Daniel Arasse: Festménytalányok – jegyzetek (1)
Daniel Arasse: Festménytalányok – jegyzetek (3)
Daniel Arasse: Festménytalányok – jegyzetek (4)

 

Címkék: , , , , , , ,

 
%d blogger ezt kedveli: