RSS

Hannelore Sachs címkéhez tartozó bejegyzések

Hannelore Sachs: A nő a reneszánszban (jegyzetek-2)

2. Fejezet: Házasság, családi élet, anyaság

A reneszánszban a korai házasság (15-16 évesen) egyszerre volt szabály és kívánatos cél is, hiszen a pártában maradt lányoknak nem volt más lehetőségük, mint hogy kolostorba vonuljanak. A nemes- és patríciuscsaládból való lányok annyi kiváltsággal rendelkeztek, hogy a családjuk gondoskodott arról, hogy előkelőbb apácarendekhez kerüljenek, vagy a reformáció után “hölgy-alapítványokba”, ahol jobb körülményekre számíthattak. A reformáció idején voltak olyan törekvések, hogy a házassághoz szükséges korhatárt mind a lányok, mind a fiúk esetebén magasabbra emeljék (18 illetve 20 év).
A házasságokat rangnak megfelelően kötötték, a magasabb osztályokban a szülők politikai és családi érdekei határozták meg, milyen párt választottak a gyermeküknek; a polgárságnál is fontos volt a családi és vagyoni háttér, a céhbeliek pedig leggyakrabban csak céhen belül házasodtak, ezért sokszor a pénz és cím érdekében fiatal segédek feleségül vették a céhvezető sokkal idősebb, megözvegyült feleségét.
A nemesek és fejedelmek körében gyakori volt, sőt elnézték, ha szeretőket tartottak és törvénytelen gyermekeik születtek, akiket viszont tisztességesen neveltek fel, és címeket is kaptak.

Marten van Cleve: Parasztlakodalom, Budapest, Szépművészeti Múzeum

A házasságkötés fontos része volt a hozomány, de emellett ranghoz illő kelengyét is össze kellett állítani a férjhez menő lányok részére. Ez elsősorban ágy-, és asztalneműből állt, illetve gyermekruhákból. A kelengyéhez láda is járt (cassone olaszul), ami a reneszánsz kor egyik legfontosabb bútordarabja. Ez sokszor pazarul díszített tárgy volt, gyakran felkértek híres festőket, hogy a láda belsejére szerelmi témájú jeleneteket fessenek.

XVI. századi firenzei cassone

A házassági szerződés egy másik lényeges eleme volt a pár egybekelésének. Ebben nemcsak azokat a javakat sorolták fel, amelyeket a férfi hozott magával a házasságba, hanem az ajándékokat is, amelyeket az eljegyzés és az esküvő között adtak egymásnak a párok. Magára a ceremóniára a templomban került sor, és felekezettől függetlenül a házasság felbonthatatlannak számított. Nagyon kivételes esetekben, pápai közbenjárással lehetett elválni, de ez is csak fejedelmeknél fordult elő.

Az esküvő után a következő fontos momentum a gyerekek születése volt. Kívánatosnak tartották a gazdag gyermekáldást, még akkor is, ha sok újszülött nem élte meg a felnőttkort és annak ellenére is, hogy a szülés komoly veszélyt jelentett az anya részére. A szülésről és a szülőszobai szokásokról több fennmaradt képen is láthatunk ábrázolásokat; ezek vallásos témájú képek (Mária vagy Keresztelő Szent János születése), de mivel korabeli környezetben  kerülnek megjelenítésre, sok részlet tanúsít arról, hogy pontosan hogyan is zajlott ez az esemény a reneszánsz kori családokban. Például azt is megtudhatjuk ezekből az ábrázolásokból, hogy akkoriban szülőszéken történt a szülés, nem feltétlenül ágyban. Több, a XVI. században megjelent írás, arról tanúskodik, hogy már akkor gondot fordítottak a bábák tanítására: “A terhes asszonyok és a bábák rózsáskertje” (1513); “Egyszerű és üdvös tanácsok terhes és szülő asszonyok, valamint minden betegségben sínylődők, kivált a falusiak számára”.
A gyermekágyas nők meglátogatása abban az időben fontos társadalmi esemény és kötelesség volt. Sok itáliai festményen feltűnik az ajándékozó tál (deso da porto) – eleinte az ajándékba hozott ételeket, leginkább gyümölcsöket rakták rá, később gyönyörű képekkel díszítve adták át.

Domenico Ghirlandaio: Keresztelő Szent János születése, 1486, Santa Maria Novella, Firenze

A társadalom felsőbb rétegeiben az volt a szokás, hogy dajka táplálta az újszülöttet, de minden más családban az anya saját maga szoptatta gyermekét. Erről Madonna-képeken láthatunk korabeli ábrázolásokat.

A családon belül a nők dolga volt a konyhai feladatok ellátása, az ételek elkészítésében, illetve a munka irányításában a nemes hölgyek is részt vettek. A németalföldi festmények között több olyat is találunk, amelyik konyhai jeleneteket örökít meg. Az asszonyok más feladatokat is elláttak, mint például a gyertyaöntés, gyapjú- és lenszövés vagy hímzés. A legtöbben saját maguk varrták ruháikat, a tehetősebbek az ünneplőt – amely drágább anyagból készült – szabónál rendelték.

Francesco del Cossa: Kézimunkázó hölgyek, 1470, részlet a ferrarai Palazzo Schifanoia falfestményéből

 
Hozzászólás

Szerző: be március 23, 2014 hüvelyk Hannelore Sachs, Tényirodalom

 

Címkék: , , , ,

Hannelore Sachs: A nő a reneszánszban (jegyzetek-1)

I. Fejezet: Leánynevelés és oktatás

A reneszánszban, a középkorhoz képest, sokat javult a lánynevelés helyzete Európa szerte a humanizmus elterjedésének köszönhetően. A humanisták azt vallották, hogy a nők a szellemiekben is egyenrangúak a férfiakkal, ezért egyformán kell oktatni a fiúkat és a lányokat is. A gyakorlatban ez úgy valósult meg, hogy egyfelől egyre több  lányiskolát létesítettek, másfelől pedig az udvarokban a fogadott humanista tanárok a lány gyermekeket is ugyanúgy nevelték, mint a fiúkat.

Itáliában elvárás volt, hogy a felső osztály asszonyai ismerjék a latin nyelvet és a klasszikus írókat, valamint jártasak legyenek a költészetben és ókori filozófiában: “A fiatal lány tanuljon latinul, mert ettől lesznek bájai a legelragadóbbak.” (Pietro Bembo – olasz humanista és költő). Ennek köszönhetően sok főrangú hölgy a kor híres költőinek vagy művészeinek egyenrangú beszélgetőtársa volt, sőt gyakran ők voltak egy-egy tudós kör középpontja, mint a híres mantovai Isabella d’Este. Az alábbi allegorikus képen a múzsák árkádiai udvarának kellős közepén láthatjuk őt, amint éppen megkoszorúzzák; így a képi ábrázolás is jelzi a művészetek patrónusaként elfoglalt helyét a mantovai udvarban.

Lorenzo Costa: Izabella d'Este allegóriája, 1505 k., Louvre, Párizs

Hasonlóan művelt nők Itália más városaiban is voltak, például Correggio úrnője, a költőként is ismert Veronica de Gambarra, vagy az urbinói Elisabetta Gonzaga.
A városi patricius családok is a XV századtól kezdve egyre inkább a fejedelmi udvarok életmódját követték, ennek ellenére az ilyen származással rendelkező nőknek sokkal kevesebb lehetőség adódott arra, hogy művelt egyéniségek legyenek, és ezen a téren legfeljebb az volt az elvárás, hogy tudjanak szépen felolvasni. Velük ellentétben a kurtizánok műveltsége felért a nemes hölgyekével. Leginkább Rómában és Velencében lehetett ilyen rendkívül kifinomult kurtizánokat találni.

Az alsó osztály rétegeiben a helyzet a reneszánszban is ugyanaz volt, mint  a középkorban: a nőknek semmilyen lehetőségük nem volt arra, hogy tanuljanak, és nem is vártak el tőlük mást, mint hogy a háztartással és a gyerekneveléssel foglalkozzanak.

Az itáliai humanista nevelési elvek a környékbeli királyságokban is elterjedtek, leginkább Spanyolországban és Franciaországban, de az Alpoktól északra is érezhető volt hatásuk. Itt a humanisták városokban éltek, eszményképük a sokoldalúan képzett polgár volt. Angliában Morus Tamás Utópia című könyvében a nemek teljes egyenjogúságát és tudományos oktatását követelte, és a maga három lányát is ennek az elvnek megfelelően igyekezett nevelni. Az angliai és németalföldi városokban általános volt az írni-olvasni tudás a nők körében – ezt sok korabeli festményen is láthatjuk, amelyeken olvasó vagy levelet író nőt ábrázoltak. Németalföldön még a parasztok is tudtak valamennyire írni és olvasni, a műveltség ezen a területen volt a legelterjedtebb az alsó osztályoknál is. A németeknél a legtöbb művelt nő a kolostorokban volt, bizonyos zárdákban még az új humanista tanításokat is bevezették. A zárdán kívül nem volt lehetőségük a tanulásra vagy a tudományok megismerésére. A reformáció lutheri tanokat követő vidékein pedig a nők legfontosabb elfoglaltságának újra a háztartás vezetését tartották, Luther Márton ugyanis a nők egyedüli értékeként az anyaságot és a jó háziasszonyi képességeket ismerte el. Az iskolákban ennek megfelelően a vallásoktatás foglalta el a legfontosabb helyet az írás és olvasás mellett, és a lányokat, a fiúkkal ellentétben, sokkal kevesebb ideig foglalkoztatták az iskolában. Természetesen kivételek itt is adódtak, annál is inkább, mivel akadt olyan fejedelemasszony, aki érdeklődött a leánynevelés iránt és akár odáig is elment, hogy iskolát alapítson.

Jan Gossaert (Mabuse): Kislány csillagászati műszerrel (vagy: Fiatal hercegnő), 1530 k., National Gallery, London

Arányaiban véve a reneszánszban sokkal több nőnek volt lehetősége tudományokkal és művészetekkel palléroznia elméjét, mint a középkorban, néhányan közülük hírnévre is szert tettek ezáltal, de még mindig jóval elmaradtak a férfiak mögött.

 
Hozzászólás

Szerző: be március 9, 2014 hüvelyk Hannelore Sachs, Tényirodalom

 

Címkék: ,

 
%d blogger ezt kedveli: